Ahmesz Nofertari (Kr.e. 1570-1505)

I. Jahmesz fáraó felesége és I. Amenhotep fáraó anyja volt, akinek kiskorúsága idején ő kormányozta az országot. Régensi címén kívül a „két ország úrnője” megnevezés is jelzi fontosságát. „Amon istenfelesége” tisztségét töltötte be, melyben fia felesége, (Ahmose-)Merytamun, majd lánya, Satamun követte. Ő volt az első személy, akit felruháztak ezzel a címmel. Már férje idején is fontos szerepet töltött be, amit jelez, hogy több templomi domborművön, sztélén és kőbányákban is megemlékeztek róla. I. Thutmosziszfáraó uralkodásának első évében halt meg, talán karnaki szobrának a felállítása után. Théba nyugati partján kb. 500 évig isteni tiszteletben részesült fiával, I. Amenhoteppel együtt, önálló kultusza azonban, úgy tűnik, nem volt. Írott források alapján tudunk több kis templomukról, de helyileg csak egyet sikerült azonosítani Dra Abu’l Nagában. Ábrázolásain rendszerint sötét / fekete bőrrel jelenik meg, melyre többféle magyarázat merült fel:
1, a fekete szín a termékenység jele, így a születés, újjászületés, termékenység körére utal személyében,
2, Amon isten is előfordul fekete testtel ábrázolva, szoros kapcsolatuk hatására alakult ki a sötét bőrszíne,
3, Egyiptom szimbolikus megjelölésére a „Fekete föld” / Kemet szolgált, ő pedig a fáraón keresztül az ország pártfogó anyjának tekintették,
4, felmerült, hogy esetleg voltak núbiai ősei.
 
 
 
© Győry Hedvig