Ozirisz isten
Ozirisz, aki újjáéledése után a halottak istene lett, az óegyiptomi mitológiában igen fontos helyet foglalt el. Történetére már a legkorábbi írásos emlékek között is utaltak – bekerült az ún. Piramisszövegekbe. Ozirisz isten későbbi vallási szövegekben, áldozati formulákban is sűrűn előfordul, történetét azonban érdekes módon egy római kori Ízisz pap, Plutarchos őrizte meg a legteljesebben az „Iziszről és Oziriszről” című művében. Az “igaz hangúvá” vált, örök életet nyert halottak is vele azonosultak. Felesége Ízisz, fia a gyermek Hórusz, görög nevén Harpokratész volt.
A halottak istenét múmia formában ábrázolták, fején két maat-, vagyis strucctoll közé helyezett felső-egyiptomi koronával. Ezt az együttest atef koronának nevezték. Az isten kezében jellemzően az uralkodói jogart (heka) és a szintén uralkodói voltára utaló légycsapót (nekhakha) tartja. Vele azonosulva a halottak is örök életet nyerhettek, természetesen, csak ha előtte a túlvilági ítéleten ezt kiérdemelték.
Az isten első említései a Piramisszövegekben és a Palermói kövön található. Az előbbi a király boldog túlvilági életét volt hivatott biztosítani, az utóbbi az óbirodalmi uralkodók tetteit örökítette meg az események felsorolásával (Kr.e 2500k).
Ozirisz, mint a halottak, vagyis a „nyugatiak élén levő” a Túlvilágon uralkodott. Az Újbirodalom korától valamennyi halott túlvilági ítélete színe előtt zajlott, és vele azonosultak az örök életre érdemesült halottak, az „igaz hangúak”. Ezzel biztosította az élet megújulását az emberek számára.
A növény- és állatvilág újjászületését is neki tulajdonították. Ennek a tevékenységi körnek köszönhette, hogy testét gyakran a vegetáció zöld vagy a nílusi iszaptól termékennyé vált föld fekete színével ábrázolták.
Ozirisz a Geb és Nut alkotta istenpár gyermeke volt. A héliopoliszi teremtésmítosz szerint az év végi első napon született, Széth, Ízisz, és Nephthüsz előtt. Felesége Ízisz lett. Egy véletlen folytán egyszer Nephthüsszel hált, és ekkor fogant meg Anubisz, akit a balzsamozás isteneként ismerünk. (A thébai mitosz szerint Gebnek és Nutnak még egy gyermeke, az idősebb Hórusz (Haroérisz) is velük született, még pedig közvetlen Oziriszt követően, az év végi 2. napon.) Ozirisz ősiségét mutatja, hogy csillaghoz is kapcsolták. A születési idő, a Nilus áradásának az ideje és az Orion csillagkép feltűnésének az egybeesése tette lehetővé, hogy az Orionnal azonosiísák.
A héliopoliszi mitosz szerint apja, Geb után ő uralkodott istenek és emberek felett. Mint még Diodorosz is leírja, az embereket megtanította a földművelésre, szőlőtermesztésre – és a bor készitésére -, neki köszönhették a kultúrát. Uralma igazi aranykor volt. Öccse, Széth azonban meg szerette volna szerezni a trónját, ezért életére tört, és cinkosaival koporsóba rejtve a Nílusba vetette. A halott istent felesége, Izisz Bübloszban találta meg; a partra vetett koporsót egy tamariszkusz fa nőtte körül. Az ebből készült oszlopból bontotta ki Ízisz, majd varázsigéjével új életre keltette. Ezután foganta tőle fiúkat, az ifjú Hóruszt (görögösen Harpokratész). Széth azonban másodszor is életére tört, és ekkor a halott isten testrészeit az egész országban szétszórta. Izisz összegyűjötte őket – egy kivételével, amit a Nilusban az elefánthal , vagy a márna vagy a pérhal falt fel –, és ismét életre keltette. Ozirisz azonban ezúttal nemzésképtelen maradt, és ekkor vált a halottak birodalmának az urává. Bár a mítosz legteljesebb változta a római kor kezdetéről maradt fenn Plutarchos említett „Iziszről és Oziriszról” c. művében, már utaltak rá a Piramisszövegekben, és későbbi egyiptomi forrásokban is. Az Újbirodalom korában a „Hórusz és Széth küzdelme” pedig a trónért folytatott harc irodalmi feldolgozása.
Az „örökkévalóság ura” a korabeli elképzelések szerint Rével együtt a világ végéig tartó örökléten (neheh) is túl fennmaradt, a végtelenséget jelölő dzset-örökkévalóságig. Ennek hangalakja szinte teljesen megegyezik az Ozirisz szimbólumaként használt dzsed-oszloppal, amit legkésőbb az Újbirodalom korától Ozirisz hátgerincének tekintettek. Mendészben volt egy kos alakú istenség, akit „az örökkévalóság ura ba-lelkének” Banebdzsednek hívtak.
Wennefer, „a mindig jó / tökéletes”, ahogy Oziriszt születési nevében („Ré fia” cim) megnevezik, a denderai templom egyik felirata szerint óriási volt, hiszen „8 könyök, 6 tenyér és 3 ujj magas”, ami kb. 4,6 m-t tesz ki. Hérakleopoliszban koronázták királlyá, és ekkor kapta az Ozirisz nevet meg a sekhem- és a heka-jogart. Thotot választotta maga mellé vezírré. Második koronázása Héliopoliszban történt, és utána költözött az alvilágba.
Ozirisz fő kultuszhelye Abüdosz volt, de minden nomoszban (a mai megyékhez hasonló közigazgatási egységek) számon tartották egy-egy testrészének a temetési helyét. Halálának tiszteletére legkésőbb a Középbirodalom korától több napos ünnepi játékot rendeztek. Ennek ideje a gabona vetésével esett egybe, amivel olyan szoros kapcsolatba hozták, hogy az Újbirodalom korától tudunk Ozirisz-ágyakról és Ozirisz gabona-múmiáiról. Ezeknél a kikelő magvak Oziriszt, pontosabban újjáéledését szimbolizálták.
Ozirisz ünnepsége, melyből a római korra misztérium játék alakult ki, részben nyilvánosan zajlott, és Ozirisz történetét elevenítette fel, a másik fele a templomokban, elzárva áldozati íitusokat tartalmazott, mint pl. a Halottak Könyve 17. fejezetéből kiderül, és legalábbis Denderában, a gabona-múmia átalakulását is magában foglalta. Záróaktusaként egy szobrát helyezték el a templomban. Feltehetően a sok Oziriszt ábrázoló kisbronz is valamilyen kultikus céllal került a templomokba, ahol nagy mennyiségben használták őket, majd amikor újakra cserélték, a régieket megfelelő szertartások keretében megszentelt helyen eltemették.
Az ünnepség legkorábbi leirása egy 12. dinasztia korában élt pap, Ikhernoferet sztéléjén maradt fenn, és körmeneteket, az összecsapás felelevenitését, a holttest szállitását, siratást, halotti rítusokat, koronázást és az Ozirisz szobor érkezését nevezi meg.
Számos más rítus is kapcsolódott az istenhez. Az egyik újbirodalmi, királyi szokás az volt, hogy a sírban elhelyeztek egy „Ozirisz múmiát”. A Tutanhamon sírjában talált, ember nagyságú Ozirisz múmia a Kairói Múzeumban látható: egy közepén múmia formában kivájt ágyon a mélyedésben gabonamagokból múmiát formáztak. Ilyen múmia azonban az év eleji szertartások között is szerepelt. Ez különösen a késői korban volt általánosan elterjedt szokás, bár a fent említettnél jóval kisebb méretben.
Ekkor kétféle rítus is kialakult. Az egyik szerint gabona magokból múmia alakot formáztak, ezt a gabona-múmiát múmiavászonba tekerték, sólyomfejes kis koporsóba helyezték és eltemették. A másik szerint Ozirisz-ágyat készítettek, vagyis egy falemezbe belevésték Ozirisz alakját, és ebbe a mélyedésbe hintettek gabona magot, amit folyamatosan öntözve csíráztattak. A magok kicsírázása jelképezte Ozirisz isten újjáéledését. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében mindkét Ozirisz múmiára találsz példát az Egyiptomi kiállítás első termének Ozirisz vitrinjében.
A hellén kultúrában Ozirisz borhoz kötődő kapcsolata alapján Dionüszosszal azonosították. Mivel az istent a Nílus kiáradásának is tartották, Apiszként is tekintettek rá, és az Ozorápisz, vagyis Szarapisz név alatt szintén rá gondoltak az egyiptomiak. A folyóhoz való kapcsolata egy speciális, római kori formájának, az Ozirisz-Kanoposznak a kialakulását is lehetővé tette.
Feleségével együtt Philében tisztelték a legtovább, szentélyét itt Jusztinianus császár rendeletére Narszész rombolta le, a kutuszszobrokat pedig Bizáncba vitte (Kr. u. 551).
********
Ha van kedved egy kicsit játszani, szétszabdalt darabjait Te is összerakhatod az itt következő linkekre kattintva. Fokozatok:
(Forgatni az egér kerekének fel és le mozgatásával lehet.)
© Győry Hedvig