A 18. dinasztia idejéig vízszintes szerkezetet legkésőbb II. Amenhotep fáraó koráig függőlegesen felállították, és bevezették a folyamatos vetülékfonal alkalmazását. Ezeket a szövőszékeket erősen kellett rögzíteni, hogy biztosan álljanak, ezért a két oldalsó keretfát kőlappokba illesztették, felül pedig – az igazán nagy daraboknál a mennyeti gerendához erősítették. Középtájt pedig a hátsó oldalhoz erősített keresztfa biztosította a szerkezet szilárdságát, mely egyúttal a láncfonalak előrehozását is lehetővé tette.A felső keresztfa alatt helyezkedett el a vetőfa, melyet úgy rögzítettek, hogy mozgatható maradjon. Úgy tűnik, egyes esetekben közvetlen a vetőfa alatt volt még egy rúd, és a láncfonalat csak ezen vetették keresztül. Körülbelül középtájon helyezkedett el egy lánchenger-elosztó pár, mely a láncfonalak szétválasztására szolgált. Valamivel az alacsony széken ülő takácsok feje felett a szádfa következett. Ennek mozgatásával hozták létre a szádnyílást, amin keresztül a vetélőre tekert vetélőfonalat áthúzták. A szádfa alatt volt a helye a hátsó oldalon a nyüst-támasznak.Az új fonalsort a vászon egyenletes tömörsége érdekében a „kard-verővel”, mely nevét alakjáról kapta, egyenletesen az előzőleg már elkészült vászonhoz nyomták. A kész vásznat hátrafelé engedték. Elképzelhető, hogy egyes esetekben a hátoldalon egy ennek feltekerésére szolgáló henger is volt.A szerkezet rekonstruálására több kísérlet is történt. Legutóbb Herbert G. Farbrother többféle amarna kori szövőszéket is készített a rendelkezésre álló maradványok és rajzok segítségével. Köztük a Mark III és Mark IV már minden ismert követelménynek megfelel.

 

 

 

© Győry Hedvig