A bika a bátorság, erő, férfiasság és harci szellem kifejezője volt. Némelyik egyed különleges ismertető jegyeket viselt magán, és az isten megtestesítőjének tartották. Ezeket a templom erre a célra kijelölt helyén, az isten istállójában tartották. Tisztító szertartásokban részesült, a legfinomabb ételeket kapta, és a legkiválóbb teheneket eresztették be hozzá. A legismertebb bikakultusz a memphiszi Apisz kultusza, mely Manethón szerint a 2. dinasztia koráig nyúlt vissza. Egy elképzelés szerint egy villám hatására termékenyül meg az anyja. Eredetileg Ptah megjelenési formájának tartották. Később az Ozirisszal összeolvadt Ptah-Ozirisz, majd Ozirisz isten alakjának tekintették. Hérodotosz alapján ismerjük külső ismertető jegyeit is: fekete bőrén fehér hatszög díszítette a homlokát, hátát egy sólyom alakja, nyelve alatt pedig skarabeusz formájú elszíneződést lehetett találni. A hagyomány szerint tragédiák sorát vonta maga után, hogy Kambüszész Kr.e. 525-ben egy éppen megszületett Apiszt megölt és feltálalt győzelmi lakomáján. A nép körmenetek során találkozhatott az Apisz bikával. Ilyenkor kérdéseket is fel lehetett neki tenni, és ha az ekkor elé tett áldozati ételt megette az állat, azt jó jelnek tekintették. A bika halála után királyi temetésben részesült. Bebalzsamozott múmiáját óriási koporsóba zárva a memphiszi Szerapeumként ismert földalatti folyosórendszer helyiségeiben helyezték el. A Ptolemaiosz korban az Ozirisz és Apisz kultuszt egy újonnan bevezetett isten tisztelete egyesítette magában: ő volt Szarapisz (vagyis Ozirisz-Apisz). Termékenységi és alvilági istennek mondták, de Egyiptomban sosem lett igazán népszerű. Annál inkább a római birodalomban.

 

 

 

© Győry Hedvig