III. Ramszesz (Kr. e. 1221–1156)

A 20. dinasztia 2. uralkodója, Szetnaht fia, akit az Újbirodalom utolsó nagy uralkodójának tartanak. „Szeretett nagy királyi feleségét” Izisz (-ta-Hemszeret)nek nevezték, és utódjának, IV. Ramszesznek anyja volt. Másik „királyi feleségét” Tejének hívták, és ő összeesküvést szőtt fia (Pentaweret) trónra juttatása érdekében, de ez kitudódott, és a korabeli peranyag alapján feltehetőleg öngyilkosságra ítélték. A királyfik többnyire II. Ramszesz gyermekeinek mintájára kapták nevüket. Igy például egyikük Khaemuaszet nevét viseli. Jelentős győzelmet aratott a keleti sivatag „maswasa” beduin törzsein 5. és 11. uralkodási évében, és 8. évében visszaverte a „tengeri népek” támadását. Harcolt a korabeli Palesztina területén, és levert egy núbiai lázadást is. Leontopoliszban palotát, Karnakban Amon, Mut és Honszu tiszteletére kápolnát emelt, halotti templomát pedig Medinet Habuban építette fel. Ennek bejáratát erődszerűen alakították ki, és a pylonon hatalmas méretben az ellenségeire lesújtó fáraó képe látható. Beljebb számos dombormű áldozati jeleneteket, ünnepeket és különböző rítusokat jelenít meg. Sokukon még kivehetőek az eredeti festés színei. A templom-együttes álló- és pillérszobrai monumentálisak. Sírja a Királyok Völgye 11. sírja, de még az ókorban megbolygatták, és múmiáját átszállították. Ennek alapján kb. 65 évet élt, és majdnem 170 cm magas volt, ami korabeli viszonyok között magasnak számított. Díszeitől megfosztva a deir el-bahari rejtekhelyen találtak múmiájára.
 
 
 
© Győry Hedvig