A 3 Afrikában élő, édesvízi gömbhalfajok egyike. A négyfogú (Tetraodontidae) család többi tagjához hasonlóan vészhelyzetben gyomrát vízzel tölti meg, vagy levegővel fújja fel, és ilyenkor egyébként rejtett tüskéit is kiengedi.

A Tetraodon nemzetség sajátosságainak megfelelően a hal mája és petefészke sok, belsőségei és bőre kevesebb mérget tartalmaznak. Izomzatában csak nyomokban található meg a tetrodotoxin méreg. Ez rendkívül komoly idegméreg, melyet benne, vele szimbiózisban élő baktériumok állítanak elő. (Néhány milligrammja néhány órán belül halált okoz.) az állat csak védekezésre használja, ill. elfogyasztásával kerülhet emberi szervezetbe – mint Japánban a fugu. A táplálékául szolgáló kagylók, rákok és puhatestűek páncélját 4 nagy fogával töri össze. 40 cm-nél nagyobbra is megnő. Általában igen lassan mozog, de veszély esetén farkával hirtelen el tudja lökni magát.
A Tetr(a)odon fahaqat Strabón „malac-halnak” hívta, az ókori egyiptomiak a Sptw „ingerült” névvel illették. Vészhelyzetben ugyanis magát felfújva, tüskéit kieresztve a felszínre emelkedik. Még a krokodilok is békén hagyták! (Strabón XVII.2.5) A Nílus áradása idején tömegével úsztak a felszínen Núbiából Egyiptom felé. Ezért alakulhatott ki kultuszuk Elephantiné szigetén, ahol szentélyük volt, a „tetrodon háza” néven. Fogyasztása itt és Kom Ombóban is tilos volt, amit részben megmagyaráz mérgező volta. Ennek ellenére Szatet templomában az áldozati ajándékok között megtalálták több hal csontját is, sírba viszont nem került.

A római kori Fajúmban megörökített mítosz szerint Mehet-weret istennő szolgálatában Elephantinébe ment, hogy megkeresse az áradást. A Koporsószövegek néhány utalása alapján korábban is betöltött mitológiai szerepet: a Tűz-tóban járt. A jubileumi (szed) ünnepen pedig Ízisszel állt kapcsolatban.

 

 

 

© Győry Hedvig