Papirusz növény

A trópusi Afrika, Palesztina és Szicilia mocsaras területein, és lassú folyású vagy állóvizeiben honos. Még az 1 m mély vízben is jól érzi magát. Sűrű bozótot alkot, melyben szívesen raknak fészket a madarak. Vízen úszó darabjai kis szigeteket „szudd” alkotnak. Magas szára háromszög metszetű, átlag 1-3 m-re nő, de kedvező körülmények között ennek dupláját is elérheti. Szivacsszerű bele van. Tavasztól őszig folyamatosan virágzik. Vastag, fás gyöktörzse révén szaporodik.
Az Egyiptomban termesztett változat a Cyperus papyrus antiquorum (Willd.) Chiov. volt. A koraközépkorban kipusztult a Nílus deltából, de ma már több helyen sikerült Szudánból hozott tövekkel újratelepíteni. Gyökértörzse gátolja a talajeróziót, felfogja a szennyezéseket, sőt víztisztítóként is alkalmazható.
Óegyiptomi neve az uadzs a „friss, zöld, üde, virágzó (ti. prosperáló, sikeres)” jelentéseket is magában hordozta. Aratását a 4. dinasztia korától ábrázolták. Fontos szerepet kapott a vallási életben is (Alsó-Egyiptom szimbóluma, az istennők állandó kelléke, az ifjúság, frissesség kifejezője, az újjászületés, regeneráció szimbóluma …) és gyakran ábrázolták. Felhasználták csokor, halotti koszorú, láda, legyező, labda, edény dugó … készítésére is, és tüzelőanyagként is hasznosították. A levél fonata alkalmas házfalak, kerítések készítésére. Rostjaiból fonalat (vitorlának, ruhának), gyékényt, kötelet, szandált és kosarat készítettek, szárából tutajt és csónakot kötöttek, a szár belének vékony szeleteiből pedig, melyeket egymáshoz ragasztottak, készült a papirusztekercs (görögül papürosz és büblosz). A görög büblosz kezdetben a papirusz belét jelölte, később lett belőle az íróanyag, majd könyv. ill. Biblia. A papiruszt csak a Kr.u. 10. században váltotta fel a kínai eredetű papír. A papirusz szálat a hajókon tömítőanyagként is alkalmazták. A keményítőben gazdag fanyar, pikáns ízű gyökérgumót és a szár alsó részét nyersen, főzve és sütve fogyasztották, és gyógyhatásáról is tudtak.
 
 
 
© Győry Hedvig