Pipacs
A mezei pipacs, latinul Papaver rhoeas (Papaveraceae) egyéves lágyszárú növény, négy jellegzetes, tövén fekete foltos, élénkvörös szirmú virággal, melynek tok termésében sok apró mákszem terem. A nemesített fajták virágszirmai akár 10 cm-es nagyságot is meghaladhatják. Mezőkön, búzaföldeken érzi jól magát, gyakran látni együtt a búzavirággal és szarkalábbal a vegyszeres gyomirtástól mentes területeken. Gyökere 1 m mélységig lehatol a földbe. Megtört, szőrös szárából méreganyagot tartalmazó tejszerű nedv, latex folyik ki. Magját, leveleit és sziromleveleit szárítva gyógynövényként hasznosítják, enyhe köhögéscsillapításra, ill. nyugtatószerként. Fő hatóanyaga a rhoeoid alkaloida. A sziromlevelekből festékanyaga miatt régebben készítettek piros tintát. A nemzetség egy másik fajából, a Papaver somniferumból nyerik ki az ópiumot.
A pipacs a neolitikum óta megtalálható a mezőgazdaságilag művelt területeken, kezdetben a Földközi tenger vidékén, majd onnan Európába is elterjedt. Vadon élő pipacs az ókori Egyiptomban feltehetően csak a Földközi tenger partvidékein nőtt, kertekben azonban Felső-Egyiptomban az Újbirodalom korában kedvelt dísznövénynek tartották. A legkorábbi magokat gabona között találta Newberry a középbirodalmi Kahun városban, de felmerült, hogy későbbi anyaggal történt keveredés következtében. Teljes biztonsággal az Újbirodalom korától ismert, amikor viszont bokrát ábrázolták is, például az amarnai királyi palota padlóján, vagy a Deir el-Medinehben élő Szenedzsem sírjának kerti jelenetében. Virágját szívesen kötötték bele a virágcsokrokba. Az amarna korban még a fajansz függők között is megjelent a pipacsszirom motívum. Jó megtartású virágszirmok a 21. dinasztiabeli Neszikhonszu hercegnő halotti felszereléséből ismertek.
A pipacs a neolitikum óta megtalálható a mezőgazdaságilag művelt területeken, kezdetben a Földközi tenger vidékén, majd onnan Európába is elterjedt. Vadon élő pipacs az ókori Egyiptomban feltehetően csak a Földközi tenger partvidékein nőtt, kertekben azonban Felső-Egyiptomban az Újbirodalom korában kedvelt dísznövénynek tartották. A legkorábbi magokat gabona között találta Newberry a középbirodalmi Kahun városban, de felmerült, hogy későbbi anyaggal történt keveredés következtében. Teljes biztonsággal az Újbirodalom korától ismert, amikor viszont bokrát ábrázolták is, például az amarnai királyi palota padlóján, vagy a Deir el-Medinehben élő Szenedzsem sírjának kerti jelenetében. Virágját szívesen kötötték bele a virágcsokrokba. Az amarna korban még a fajansz függők között is megjelent a pipacsszirom motívum. Jó megtartású virágszirmok a 21. dinasztiabeli Neszikhonszu hercegnő halotti felszereléséből ismertek.
© Győry Hedvig