Valóban zárt lábbelit csak az Újbirodalom korától viseltek Egyiptomban, de a szandál már a legkorábbi időkben feltűnik. Az egyesítés korában még igen nagy különlegességnek számíthatott, ha valaki lábára húzta, hiszen Narmer király egyik előkelő tisztségviselője szandálhordozó volt. Kezdetben nyilván a talp védelmére kezdték készíteni, és egyfajta második talpnak tekintették. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a szandál szó eredeti jelentése talp. Úgy tűnik a királyi és papi viselet részét alkotta. Hogy mennyire szorosan kapcsolódott az uralkodóhoz jelzi, a “király szandálja alatt” kifejezés, amely az ellenség teljes leverésének a metaforája.

Ténylegesen viselt szandálokat az 1. dinasztia korától találni a sírleletek között, és a Középbirodalom korában modell formában is előfordulnak. Bőrből, fából, papiruszrostból, különböző fűfélékből (pl. halfafű, nád, sás) és más növényi rostokból (pl. datolya és dum pálma) készítették. Az eleinte egyszerű, fehér vagy fekete darabokat az Újbirodalom idején ornamentális vagy figurális díszítéssel látták el. A késői korban a halottaknak gyakran kartonázsból készítettek a teljes lábfejet befedő burkot, amelyre szandált festettek. Ezt szívesen díszítettek a talp részen a legyőzött ellenség megkötözött alakjával.

Az Óbirodalom idején még csak az előkelőknek jutott osztályrészül a lábbeli viselése, de az Első Átmeneti Kor itt is változásokat eredményezett: Ipuver már arról panaszkodik, hogy „akinek még szandálja sem volt, most gazdagság ura”. A Középbirodalom korában mindenesetre már a katonáknál és halotti mellékletek között teljes természetességgel szerepel, és az Újbirodalom korában a munkásoknak sem okozott gondot akár több párt is készenlétben tartani. Természetesen a sokféle szandál értéke nagyon különböző lehetett. Nagy értéknek számított például az ezüst szandál, amelyet az uralkodó adott ajándékba a papoknak az Újbirodalom korában. Különleges alkalmakkor, a körmeneteken viselték.

Bármennyire is meglepő, de igen sokféle szandált viseltek az ókori egyiptomiak. Szerkezetileg alapvetően két típust lehet megkülönböztetni. Egyiknél a lábfejet két pánt tartotta meg, melyek a nagylábujj és a szomszédos ujj közül indultak, majd kétoldalt a talp alatt lettek rögzítve. Egyes esetekben hozzájuk kapcsolva hátrafelé is indult pánt, mely a boka felett futott körbe.
A másik típusnál a két említett lábujj közül csak egy pánt indult, mely a lábfej tetején két oldalról indított pánttal vagy szíjakkal lett összedolgozva. Tutanhamon híres foglyokkal díszített szandálja is ebbe a típusba tartozik, és Sesonk trónörököst ábrázoló szobrunk is ilyent visel. Itt is készült sarokpántos változat. A pántok az egyszerű szalag és a festéssel vagy fonattal díszített, vagy akár applikációkkal kiegészített formában egyaránt készültek. Még az is előfordult, hogy gyöngyből szőtték.

A talpforma alapján szintén két típust lehet megkülönböztetni, a lábujjaknál hegyes és a lekerekített fajtát. Zártabb lábbelit, félcipőt, is ismertek, melynek oldalán teljesen körbefutó, a talppal összedolgozott pánt haladt az elől felkunkorodó talpcsúcsig. Itt keresztpánt tartotta meg a lábfejen. Szintén az Újbirodalom korától zárt cipőkről is tudunk, melynek egyik fajtája úgy tűnik, a harcikocsizók felszereléséhez tartozott.

A Ptolemaiosz kortól egyre erősödő hellén majd római hatásra a többi korabeli lábbeli is meghonosodott aztán, így ismerünk caligát (innen Caligula császár neve), és olyan félcipőt is, amilyent az egyiptomi kiállítás Abdallah Nirqiben talált leleteit bemutató tárlóban lehet látni.