Az ókori egyiptomiak háztartásában, kezdetben csak az előkelő ház ura ült széken, jelezve kiemelkedő szerepét a családban. Az idők folyamán azonban változatos formájú, sokféle funkciót betöltő, de a mainál alacsonyabb széket alakítottak ki. Az ülőke a nekünk megszokottól eltérően gyakran középtájon bemélyed, a sarkokon kiemelkedik.

Az előkelő személyek, különösen a fáraó udvarában használt székek rendkívül gazdagon díszítettek voltak. A trónusként is funkcionáló, zsámolyszerű és háttámlás, ritkán karfás székek lábát szívesen alakították ki oroszlánmancs és bikapata végződéssel. Az igazán értékes székeket importált fából készítették, mivel a hazai fajták gyengébb minőségűek vagy göcsörtösek voltak. Drága anyagokkal borították őket – aranylemezzel vonták be, elefántcsont és üvegpaszta, fajansz berakással ékesítették. A háttámlát is szívesen díszítették áttört mintákkal vagy domborművel. Az üléseket vászonnal, bőrrel borították, és gyakran helyeztek rá párnát. A trónus elé kis lábzsámolyt tettek. A legelőkelőbbeket szállíthatták hordszéken.

Az utazások alkalmára összecsukható székeket is készítettek, melyeknél a keresztlécek végződését jellemzően kacsafej formában alakították ki.

A kézműveseket ábrázoló képeken gyakori a háromlábú szék.

Az alsóbb rétegeknél lényegében az Újbirodalom korától terjedt el az alacsony, zsámoly jellegű székek használata, esetenként festett mintával, de még ekkor is gyakori maradt a földre terített párna vagy gyékényszőnyeg. Maguk készítették, olcsó anyagok felhasználásával, így gyakran nád, papirusz vagy a datolyalevél középső szárából állították össze, és ülését gyékénnyel borították.

 

 

 

© Győry Hedvig