A vajharcsafélék (Schilbeidae) családjában a vajharcsa (Schilbe) nemzetség több tagja ismert az ókori Egyiptomból. Karcsú, lapos fejű halak, 3-4 pár bajusszal. Igen hosszú a farok alatti úszójuk, de a farok úszóval nem nőtt egybe. A hátuszony viszont egészen lerövidült. A vajharcsa nagy rajokban közlekedik a víz felszínén, halat, rákot és rovarokat fogyaszt. Nappal aktív. Afrikában 34 vajharcsafélékhez tartozó faj ismert, melyek között a vajharcsa nemzetség a legnépesebb. Ma az afrikai vagy ezüst vajharcsát (Schilbe mystus) és az egyiptomi vajharcsát (Schilbe uranoscopus) különítjük el a Nílusban, az egyiptomiak azonban úgy tűnik, hogy nem tettek különbséget közöttük.
Az Óbirodalom korában az „utálatos“, és „vallásilag tiltott dolgok” (bwt) meghatározó jele ennek a halnak a rajza volt. Később a márna alakja is átvehette a helyét. Érdekes módon, mégis megtalálható az amulettek között, védő jelleggel. Gyakran jelent meg Mendész fő istennőjének, Hatmehitnek („aki a halak élén van“) a fején is egy bizonyos hal, melyet az utóbbi időben többnyire a vajharcsával azonosítanak. Ezt megerősíteni látszik, hogy a közelben mumifikált vajharcsákat találtak egy állattemetőben. (Régebben az ábrázolásokra a delfinazonosítás volt elterjedt.) Felmerült, hogy srqw / srwy„lélegzik / lélegeztet” lenne az óegyiptomi neve (mások szerint ez inkább a szilurisz harcsát jelenti).
Az sem kizárt, hogy a vajharcsafélék egy másik nemzetségébe tartozó halat, az Eutropius niloticust is ide sorolták az egyiptomiak. Ez megmagyarázná, miért ajánlották fel Esznában múmia formában.

© Győry Hedvig