Játékszer

A legkorábbi játékként azonosítható tárgyakat már a Nagada kultúra emlékei között megtalálni. Kishajók, állatfigurák szolgálhattak ilyen célt, de csörgők is tartózhattak közéjük.

A későbbiek során is játszhattak fa-, agyag-, kő- vagy éppen csonteszközökkel, melyeket kifejezetten a szórakozás, játék számára alakítottak ki. A miniatűr tárgyak egy része bizonyára vallási célt szolgált, fogadalmi ajándék vagy halotti mellékletként készült, másokat viszont gyermekeknek szánhattak. Így a babákkal / rongybabákkal együtt könnyen lehettek játékszerek, ahogy az állatfigurák is, melyek között szintén találni olyant, amelyiknek az állkapcsa vagy a lába mozgatható volt. Krokodil, macska, egér, kutya, béka egyaránt található közöttük.

Kerültek elő csigaformák is, melyek megforgatva olyanok, mint a búgócsigák. List városában találtak három elefántcsont lemezre erősített törpe táncost, melyeket kötél segítségével forgatni lehetett. Talán ezek is játékok voltak.

Flinders Petrie feltételezése szerint játékok lehettek azok a Petrie Museumban őrzött, mindkét végén kihegyezett faágak is, melyeket a középbirodalmi Illahun településén tárt fel. Egyik végükön megpöccintve ugrathatták, majd amikor már a levegőben volt, akkor megpróbálták eltalálni. 2015_3fordLehetett velük persze célba is dobni, de akkor nincs különösebb értelme mindkét oldalon megfaragni. Többszöri felhasználásukra utal mindenesetre, hogy középen mélyedést vágtak a fába, és ebben kötéllel körbekötözték, így téve forgathatóvá vagy könnyen visszatéríthetővé. (bigézés?)

Ismerünk lovagló és szekérben ülő állatfigurákat is, amik szintén játékok lehettek.

Valamiféle kugli játékra utal egy ballaszi (100. sír) négy fekete és fehér golyóból és 9 kis, vázaforma tárgyból álló együttes, amit három, kapu formán egymásra helyezett kaviccsal együtt találtak ().

 
 
 
© Győry Hedvig