Sznofru fáraóval kapcsolatban fennmaradt egy történet (Westcar papirusz), mi szerint unalmát egyszer azzal űzte el, hogy háremhölgyeit nézte, amint eveznek.  II. Amenhotep fáraó sztéléjén, melyet a gizai Szfinx lábánál helyezett el, a fáraó mint ideális uralkodó sporteredményeiben is kiemelkedett. Ezek között említést tett egy különleges hajóútról, ahol megállás nélkül, 3 iterw /jtrw (c. 31,5 km) távon kormányozta végig 200 fős legénységgel az utat, és az emberek csodálattal teli arccal nézték teljesítményét.

Ahogy a példák is mutatják, az evezés, mint látvány is fontos szerepet töltött be az egyiptomiak életében. Éppen ezért, feltételezik, hogy gyakran rendeztek evezős versenyeket, melyek persze spontán is kialakulhattak. Gyorsaság és kitartás egyaránt szempont lehetett. Versenycsónakot azonban nem készítettek, és az evezőknél sem figyelhető meg speciális kialakítás.

A sporttörténészek rekonstrukciója szerint a 18. dinasztia korában az evezés menete felváltva foglalt magában álló és ülő fázist. Az evezőt két kézzel fogták, a húzás közben ültek, és ahogy az evezőt a vízbe nyomták, és az evezőlap kiemelkedett a vízből, felemelkedtek. Ezt követően a belső lábat hátra tolva, ismét ülő helyzetbe kerültek. A mozdulatsorral folyamatos körkörös mozgást végeztek. Az evezős legények öltözete jellemzően egyszerű ágyékkötő volt – a sok súrlódás miatti kopást ellensúlyozandó az Újbirodalom idején ez jellemzően bőrből készült.