Az idő múlását Egyiptomban a csillagok mozgásához kötötték. A nappalt is és az éjszakát is 12 órára osztották. Nappal a Nap útja volt az irányadó, éjjel különböző csillagok égbolton való feltűnéséből és eltűnéséből olvasták ki. Először III. Amenhotep fáraó korában azonban Amenemheb nevű hivatalnokának a sírjában vízórát (klepszüdra) említenek, és szintén az ő korából tényleges vízórát is ismerünk. Ez az éjszaka múlását az edényből kifolyó víz mennyiségével mutatta. Egy alul kifolyóval ellátott tölcséres kőedény volt, melynek belső falán 12 egymás alatti lyukacska vagy gömböcske jelezte az órák hosszát. Az időpontot tehát a tölcsérben maradt víz magasságából olvasták le. A jelzéseket 12 oszlopba rendezték, hónaponként csoportosítva. Mind a 12 hónapnál más és más helyen helyezkedtek el a jelzőpontok, hiszen eltérő időhosszat kellett jelöljenek, minthogy az éjszaka ideje folyamatosan változott a Napkelte és -nyugta eltérő időpontja miatt. Az említett felirat alapján a Karnaki Amon-Ré templomban használták először, a templomi rítusok helyes időpontjainak a megválasztásához.
A vízóra lényegében változatlan formában, de számos változatban élt tovább egészen a hellénisztikus korig. A Kr.e. 4. századi alexandriai Herophilos például hordozható változatát vitte magával beteglátogatásai alkalmával, hogy pulzusukat ennek segítségével mérje. A Kr.e. 3. században élt Ktészibiosz aztán mechanikus szerkezettel bővítette és óramutatóval is kiegészítette. Sőt, az órák múlását madárcsicsergés és csengőjáték és mozgó bábfigurák is jelezték. Borbélyként dolgozó apjának akart segíteni vele. A mechanizmus további javításában olyan nevezetes személyek vettek részt, mint például az alexandriai Héro, vagy Archimédész.

 

 

© Győry Hedvig