Az akh-lélek nyugalomra talál 

Miután a papnak megtette a panaszát, a lélek más munkások segítségét is kérte, mert tudta, hogy nem lesz elég a pap segítsége. Pár nap múlva a pap rossz hírekkel tért vissza a lélekhez. Elmondta neki,hogy a megbízottai nem tudnak segíteni ,mert azok egyben katonák is voltak és pont most kellet harcba vonulniuk. A fáraó hívó szavára mindenkinek fel kell sorakoznia. Esdeklő hangja sem segített Honszuemhabon. Niut Bu-szemek éktelen haragra gerjedt és megparancsolta neki, hogy szerezzen újabb munkásokat vagy örökké kísérteni foga templom kertjébe és az embereket is elüldözi onnan. Nem volt mit tenni, ezt a kockázatot nem vállalhatta magára, még akkor sem, ha magas rangú papként élhetett. Egy kis idő múlva újabb munkásokkal tért vissza. Elkezdődött a felújítás, amivel Menkát bízta meg a karnaki pap. Három hónap múlva elkészültek a munkával. Újra méltó helyen állt a szarkofág a négy kanopuszedénnyel. A lélek megköszönte a segítséget és visszatért a saját házába.

Mentuka a magánnyomozó

A pap sokat gondolkodott kit válasszon a feladat elvégzésére, végül hosszú idő után Mentukára hagyatkozott, mert úgy gondolta, ő alkalmas rá, hogy kiderítse, ki ölte meg a fáraó gyerekét. Próbálta pontosan tájékoztatni a kinézetéről. Elmondta a pap, hogy a gyilkosnak egy hosszú, mély sebhely található az arcán. Mentuka izgatottan megkezdte a gyilkos keresését. Úgy gondolta, hogy úgy járna sikerrel, ha először a környéken lévő falvakat és városokat tenné tűvé. Elsőként a közeli Théba városába tért be, épp időben, mert időközben beesteledett. Mindenképpen meg akart szállni valahol éjszakára, mert a sivatag nem biztonságos egy magányos utazó számára. Egy takaros fogadót szemelt ki magának, ahol estére megszállhat, de nem volt pénze, így hát tovább kellett szállást keresnie. Egy özvegyasszonynál szállt meg, ahol eleséggel fogadták. Egész este gyertyafénynél ötletelt, és tervezett, hogy hol folytassa útját. A nagy elmélkedés közben feljött a Nap. Az özvegyasszony reggelivel várta takaros konyhájában. A kiadós reggeli után megköszönte a vendéglátást és felkereste a faluban lévőket, tőlük pedig megkérdezte, merre található Avarisz földje. Hosszas és fárasztó vándorlás után megérkezett úti céljához. A város óriási volt és bejárhatatlan, ezért emberünk rengeteget kóválygott, de mindhiába… A gyilkosnak nyoma se volt, ezért átment Tanisz városába. Mire oda ért, beesteledett, ezért itt is szállást keresett. Mivel a városi fogadókban nem volt hely, ezért családi házaknál kért szállást. De mivel nem fogadták be sehová sem, egy régi elhagyatott pajtában töltötte el az éjszakát. Másnap reggel bement a város központjába ételért… Mikor kilépett a sikátorból, a boltban egy asszonyt látott, akit megpróbáltak kifosztani. Mentuka odasietett segíteni, rávetette magát a fosztogatóra és lehúzta róla a maszkot. Az álca alatt pedig legnagyobb döbbenetére a sebhelyes arcú gyilkost pillantotta meg. A gyilkos felpattant és elkezdett rohanni. Mentuka üldözőbe vette, de megbotlott és beverte a fejét, emiatt elájult. Két óra múlva tért magához, fejét fájlalva, és nem tudta, mit csináljon, hogy elvesztette a gyilkost. Ötletek kellettek neki! Az ottani emberektől kért útbaigazítást. Egy fiatal nő megmondta, hogy merre ment a gyilkos. A fiatal nő azt mondta, hogy a legközelebbi piramishoz mehetett, meg is mutatta az arra vezető legrövidebb utat. Elindult észak-kelet felé, bement a piramisba, erőt vett magán, ugyanis nehezen viselte a szűk tereket, és kereste, majd egyszer csak meglátta. Elkezdte lázasan követni a gyilkost, aki félúton hátranézett és észrevette Mentukát. Mentuka a sírnál kifaggatta a sebhelyes arcút. Megkérdezte tőle, ki bérelte fel. A gyilkos nem válaszolt, csak maga elé nézett. Ismét megkérdezte reménnyel teli arccal, de nem kapott választ. A gyilkos nem bírta tovább és bevallotta, hogy ki bérelte fel és miért. Mentuka elvitte a főpaphoz a gyilkost. Mentuka kezdte megsajnálni, mert látta, hogy megbánta bűneit.  A gyilkos bevallotta bűneit a papnak. A pap őszintesége miatt elengedte. Mentuka a gyilkos után settenkedett és megölte. Mentuka, mikor a faluba ért, elmondta a papnak a cselekedetét, de a pap csak hallgatott. Csalódottság látszódott a szemében. Rájött, hogy sajnos félreismerte Mentukát.

Az akh-lélek nyugalma

Honszuemhab, a főpap, azzal bízta meg Mentukát, hogy hozza rendbe Niut-bu-szemekh lelkének, AKH-fénylő léleknek a sírját. Mentuka hosszú éjszakákon át dolgozott, hogy teljesítse megbízatását. Amikor végzett a feladatával, boldogan hajtotta álomra a fejét. Másnap Honszuemhab megkereste az AKH-lelket, és büszkén mutatta meg neki az elkészült sírt. A lélek megnyugodott és sokaknak büszkélkedett nyughelye szépségével, és dicsőítette felújítóját.

Napok múltán a hír Mentuka fülébe jutott, aki nagyon megharagudott Honszuemhabra. Felkereste az AKH-lelket és elmondta, hogy valójában ő újította fel a lélek sírhelyét, s ennek bizonyítékaként megmutatta a munkáján elrejtett kézjegyeit. Az AKH-lélek ismét elszomorodott. De hogy Honszuemhab megkapja megérdemelt büntetését, az AKH-lélek felkereste a fáraó lelkét. A fáraó lelke úgy határozott, hogy a hazug Honszuemhab csak úgy teheti jóvá a tettét, hogyha élete hátralévő részében sírok gondozásával foglalkozik.

Az AKH-lélek megnyugodva tért örök nyugalomra.

Az Amon-főpap sorsa

Amon főpap megbízta Mentukát, hogy vegyen egy üveg céklát, de a fellelhető legeslegfinomabbat.  Mentuka bejárta az egész várost, hogy megtalálja a legfinomabb céklát a salátához; hosszas kutatás után egy kis utca eldugott boltjában meg is találta, de abba a céklába valaki az út során bájitalt csepegtetett, amitől Amon főpap múmiává változott. A szer hatása alatt elment a városba és megtámadta a város lakóit. Másnap a tettei miatt halálbüntetést szabtak ki rá és a város központjában megalázták. Mielőtt lefejezték volna, jött egy varázslatos idegen és megmentette. Az ismeretlen csodatévő visszavitte a múltba, hogy helyrehozhassa, amit tett. Sok cselekedetére ugyanis nem igen lehetett büszke a főpap, sokszor visszaélt hatalmával, saját érdekeit tartotta szem előtt. Ennek köszönhetően sajnos sok ember halála is a lelkén száradt. A múltba visszatérve új életet kezdhetett, és jobb emberként viselkedhetett. Miután megbánta és helyrehozta bűnét, az idegen elrepítette a jelenbe. Amon főpap szégyenében úgy döntött, hogy elmenekül a városból, hátat fordít eddigi életének, ezért vett egy tevét és útnak is indult. Éjjel-nappal a sivatagokat járta, étlen-szomjan. Egy hét vándorlás után végre talált egy oázist. Ekkor már 3 napja nem ivott egy kortyot sem, összes tartalék vize elfolyt, amikor tevéje megbotlott, és elesett, estében összetörte a főpap kedvenc kulacsát, hát futott az oázis felé, de mielőtt odaérhetett volna, összeesett. Az eszméletlenség nem volt elég baj, még hallucinációi is voltak. Igazán érdekes dolgokat látott: meseszép szivárványokon szaladgáló unikornisokat, virágos réteket és mitológiai lényeket. Mintha az Óperencián túl járt volna. Körülbelül másfél óra eszméletlenség után, valaki vizet locsolt rá és lassan magához tért. Egy hasonlóképpen “elveszett” férfi volt. Miután a főpap szóhoz jutott, elmesélte, hogy hogyan került oda. Ezután együtt folytatták az utat és keresték a helyet ahol megszállhatnak. Egy hónap folyamatos gyaloglás után találtak egy kis falut a sivatag legmélyén. Az itteniek állítása szerint olykor évekig nem járt arra idegen, ekkor pedig egyszerre ketten is! Beköltöztek egy lakatlan házba, s beilleszkedtek a lakóközösségbe. Ezután halálukig ott éltek.

A főpap és Mentuka 

A főpap megbízta Mentukát, hogy újítsa fel a sírt, mert nem akart fáradságot és pénzt ölni az építménybe. Mentuka nem akart veszekedni és elvállalta a feladatot, de megkérdezte a főpapot, hogy ad-e pénzt a munkálatokra. A válasz így hangzott:

Téged bíztalak meg ezzel a feladattal, neked kell kifizetned, vagy beszerezned az anyagokat!

Mentuka azon kezdett gondolkodni, hogyan szerezzen be anyagokat, munkaerőt és pénzt. Keseregve panaszkodott a barátainak a rá kiszabott feladat miatt, amihez semmilyen segítséget nem kapott a főpaptól. Elterjed a hír és Mentuka barátai megnézték a sír állapotát, majd megbeszélték, hogy ki milyen feladatot vállal. Nem mindent tudtak megcsinálni, ezért elmentek a fáraóhoz segítséget kérni. Az uralkodó a következő kérdést tette fel:

A főpap miért nem vállalja a feladatokat?

A főpap túl kapzsi ember és nem adott segéderőt és elegendő mennyiségű pénzt a munkálatokhoz.

A fáraó megharagudott a főpapra, ha már átadta a feladatot, akkor miért nem segít. Magához hívatta őt, akit meg akart leckéztetni. A kapzsi és nem dolgozó alattvalóra ráparancsolt, hogy egy hétig kell ingyen dolgoznia a sír felújításán. A főpap végül ráeszmélt, hogy milyen közönyös volt és mindenkitől bocsánatot kért, majd ezt gondolta magában:

„Aki nem dolgozik, ne is egyék.”

A főpap hosszú élete

Egyszer egy Honszuemhab nevű főpapot megkeresett egy akh-lélek, aki azt kérte tőle, hogy újítsa föl sírját. Honszuemhab kételkedett létezésében, de végül belátta a tényt és megkerestette a sírját. A főpap azzal bízta meg Mentukát, hogy építse újra a sírját. Mentuka útja során talált egy temetkezési helyet, aminek nagyon megörült. Közelebb ment, és látta, éppen a keresett sír előtt áll. Belépett, és egy romos sírbolt előtt találta magát, amin hieroglifák voltak.

Hirtelen másnak látta a világot és furcsa érzése támadt. Földbe gyökerezett lábbal várta, hogy mi vár rá ezután. Bement a sírba és meglátott egy szarkofágot. Észrevette, hogy nincs sehol a halott nevét rejtő tábla. Benézett minden kis zugba, ahol lehetséges rejtekhelyét gondolta. Keresett egy nagy sziklát, amiből új névtáblát készíthetett. Ezután nekiállt az új síremlék megépítéséhez.

Mentuka visszatért Honszuemhabhoz és elmeséli neki kalandját. Honszuemhab nagyon örült, hogy az akh-lélek sírja újjáépült. Az akh-lélek megajándékozza Honszuemhabot és örök életét végre nyugalomban folytathatja.

Lehetséges tanulság:

…Az akh-lélek meg akarja ajándékozni Honszuemhabot sírjának felújításáért. Honszuemhab viszont a szívességért cserébe nagyon sokat akar. Végül az akh-lélek úgy gondolja, móresre tanítja a kapzsi főpapot. Nem ad neki semmi kincset, csak hosszú életet, hogy legyen ideje gondolkodni tettén.

Az akh-lélek és a főpap

A sír egyre rosszabbul nézett ki. Hiába volt az elhunyt nagy ember, Rahotep fáraó- üdv, élet, egészség, – bizalmasa kincstárnoka, a sír állapota nem volt jó. Akh-lélek csak nézte az omladozó köveket, a kiszáradva morzsolódó fákat, végül meglátogatta  a főpapot. A főpap fukar ember volt, ígéreteit nem szerette betartani, különösen, ha az sok csilingelő pénzébe került volna. A lélek azonban nem nyugodott. A túlvilági élete volt a tét! Éjszakánként ha aludt a főpap, vagy ha a déli nap idején elszunyókált , egyre a fülébe suttogott. A főpap egyre fáradtabb és mogorvább lett, nem talált nyugalmat. Végül elkezdte felméretni a munkát. A városban munkásokat fogadott, követ rendelt a Níluson, kőfaragókat hozatott. A sír már nagyon rossz állapotban volt, ezért a munka veszélyes lett. Sokat kellett fizetnie a munkásoknak. De éjjel már nyugodtan aludt, mert az akh-lélek is nyugalomra lelt. El is határozta a főpap, hogy ezentúl nem fogja halogatni a feladatait.

Az ígéret szép szó

Thébában Amon karnaki főpapja előtt megjelenik egy akh-szellem.

Azt mondja Honszuemhab főpapnak a szellem, hogy újítsa fel a sírját.

A főpap nem tudja, ki az a lélek, aki utasításokat ad neki.

A főpap bízik a szellemben, ezért megkérdezi, hol a sírja, ahova el is küldi az embereit.

A szellem nem bízik benne, mert már négy ember ígérete is köddé vált.

A küldöttek megtalálták a sírt, és szóltak Honszuemhabnak.

A főpap nyomban meg is rendelte a követ az új sírhelynek.

A főpap emberei megkezdték a múmia áthelyezését is új szarkofágba.

Úgy döntöttek, nem árulják el senkinek, hol található az új sír.

Azért döntöttek így, hogy csak ők tudjanak róla, így megóvhatják művüket.

Ha kitudódna, hogy tudnak a lélek valódi nyughelyéről, az egésznek vége lenne.

Mivel a sírt csak a főpap hű emberei nyitották ki, így örökre titok maradt.

Azóta is rengetegen próbálták megtalálni, de mindig kudarcot vallottak.

Így történt, hogy a lélek örökké békében nyugodhatott hozzá méltó új sírhelyén.

Lehetséges tanulság:

…Az önzetlen segítség meghozta méltó jutalmát. Honszuemhab, mivel betartotta a léleknek adott szavát, az örök élet jutalmában részesült.

Honszuemhab és a kincstárnok sírja

Honszuemhab végül megbízta Mentukát, hogy újítsa fel a kincstárnok düledező sírját.

Miután a főpap ellátta elegendő pénzzel, Mentuka megvette az alapanyagokat. A sír megerősítéséhez kiváló faanyagot sikerült szereznie, kőfaragókat és ácsokat kerített, s nekiálltak a munkának. Az ácsok a gerendákkal megerősítették a sírt, kitámasztották a mozgó köveket, az elkorhadt fákat kicserélték, a kihullott köveket a kőfaragók pótolták.

Honszuemhab rendszeresen ellátogatott ellenőrizni a munkálatokat. Belátta, hogy hamarabb el kellett volna kezdeni a sírok gondozását, mert a munka halogatása csak megnövelte a költségeket.

Sajnos baleset is történt. Az egyik munkásra ráesett egy törött kő. A többiek köré gyűltek, de szerencsére Mentuka nem esett pánikba,  volt tapasztalata a hasonló baleseteknél: helyre rakta a törött végtagot és felkötötte. Hoztak a sérültnek gyógy főzetet is, s hamarosan felépült.

Másfél hónapig dolgoztak a síron. Mikor elkészült, Honszuemhab áldozatot mutatott be, és tettek a sírba friss ételt és italt.

A kincstárnok lelke végre megnyugodott, s nem háborgatta többé a főpapot.

Naht új története

A főpap belátja, hogy a sírt több okból is fel kell újítani. A régi, csúnya és elöregedett épület nem illik a hatalmas egyiptomi birodalomhoz. Mellesleg odacsalogatja a rágcsálókat és különféle kártevőket. Búvóhelyet ad a skorpióknak, kígyóknak és egereknek és ilyen körülmények között akár járvány is kitörhet a birodalomban. A főpap tanácsára a fáraó összehívja a birodalom építészeit tanácskozásra. A hívó szóra mindenki megjelent megvitatni az építkezés menetét. A tanácskozás a fáraó kérdésével kezdődött:

Hogyan álljunk neki az építkezésnek?

Én azt gondolom, hogy osszuk fel csapatokra a munkásokat. Mindegyik csapatban legyen 500-500 fő. Az egyik a téglákat hordja, míg a másik kikeveri az agyagot, a harmadik elkezdi a sír felújítását – mondta Aten.

Minden építész, Makalani kivételével, jó ötletnek tartotta Aten ötletét. Makalani előre akarta megkapni a fizetséget, de a fáraó ebbe nem egyezett bele.

Előre nem fizetek, mert ki tudja milyen munkát adsz ki a kezeid közül – mondta a fáraó egyre dühösebben.

Makalani elment ugyan az építkezésre, de nem dolgozott csak lustálkodott, amíg a fáraó észre nem vette. Megkérdezte tőle:

Miért nem dolgozol Makalani?

Fizetés nélkül nem dolgozok!

Ha nem dolgozol haza is mehetsz a fizetséged nélkül!!

Azzal Makalani dühösen hazament, dúlt-fúlt mérgében.

Mire kész lett a templom és a sír Makalani megbánta, amit tett, mert látta, hogy milyen szép munkát végeztek a többiek nélküle.

„Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!!” – mondta a fáraó.

Naht története

Honszuemhab főpapot már annyiszor zaklatta az akh-lélek a sírja romosságával, hogy végül Mentukát hívatta magához egy nap.

– Mentuka, menj és keresd meg sírt, nézd meg, hogy mire van szükség a javításhoz! – adta ki neki az utasítást.

Mentuka el is indult a sír keresésére, amiben segítségére volt az akh-lélek, az mutatta a helyes utat a sírhoz. A sírba lépve Mentuka megértette az ank-lélek elkeseredettségét, mert bizony a falak tényleg omladoztak, a vakolat is hiányos volt már. Amint nézelődött, méricskélt, egy jókora darab a fejére is esett véres sebet okozva. Mentukának elege is lett ebből a veszélyes helyből. Elhatározta, hogy be se köti a vérző fejét, így megy jelenteni a tapasztaltakat a főpapnak.

– Honszuemhab, Amon isten főpapja, – kezdett bele jelentésébe Mentuka – bizony olyan veszélyesen romos a sír, hogy azt nehéz lenne felújítani…

– Ej, Mentuka, – vágott közbe a főpap – te csak menj vissza és próbáld meg a javítást!

Szegény Mentuka kért fát és meszet a templom raktárából, fogta a szerszámait, és visszaindult a sírhoz. Közben pedig magában szidta a fösvény főpapot, aki toldozgatással, foldozgatással akarja az akh-lelket lerázni. De hiába próbálta a sír mennyezetét aládúcolni a deszkákkal, hiába próbálta a mésszel megerősíteni a málló vakolatot, nem járt sikerrel a sokadik próbálkozásra sem.

– Jaj, most mit csináljak, – sóhajtozott egyre tehetetlenül. – hogyan is győzhetném meg ezt a fösvény főpapot, hogy ennek így semmi értelme, új sírt kell készíteni? Ahogy így töprengett, vércseppek hullottak a karjára a korábbi fejsebéből, ami újra vérezni kezdett a munkától. Az akh-lélek akkor Mentukához szólt, amitől annak szívében egy gondolat támadt. Fogta és a vért szétkenegette a karján, a mellkasán és a lábán, közben csíkokra tépte azt a vászondarabot, amibe ételét kötötte bele. Bevérezte a csíkokat, bekötözte velük kezét, lábát, mellkasát. Aztán görnyedten, sántikálva, lógó karral állított be a főpap elé, mint aki maga is halálán van. A főpap szolgái szörnyülködve kiáltottak fel, ahogy meglátták. Rémült és izgatott kiáltásaik eljutottak a vak főpap fülébe is, aki nem tudta mire vélni a nagy riadalmat.

– Honszuemhab, Amon isten főpapja, – mondta megtört, halk hangon Mentuka – mindent megtettem, amit parancsoltál, de majdnem odavesztem én is! Azzal a vak főpaphoz lépett egész közel, és annak kezét végigvezette a testét borító kötéseken.

A főpap először feldühödött Mentuka merészségén, hogy meg merészelte fogni az ő kezét, de aztán a sok kötést tapintva  a dühét zavar váltotta fel. Most értette meg háza népének előbbi riadt kiáltozásait. Legszívesebben Mentukára ordított volna, hogy aztán visszazavarja a sírhoz dolgozni. De egy rokkant embernek ezt mégse parancsolhatja. Ahogy mást se küldhet oda a javítást elvégezni, hiszen gyorsan híre fut majd annak, Mentuka hogyan járt. Mit bánta ő Mentuka sebesülését, az fájt neki, hogy milyen sokba fog kerülni az új sír, amit meg kell csináltatnia. Kénytelen volt elrendelni az új sír építését.

Amikor az elkészült, a régi sírból átvitték az alabástrom koporsót a 4 kanopuszedénnyel együtt, áldozatot mutatott be maga a főpap.  Mikor mindez bevégeztetett, az elégedett akh-lélek így szólt a főpaphoz talányosan: – Tőled el kellett vennem valamit, Mentukának pedig adnom kellett, hogy megkaphassam azt, amire nekem volt szükségem

Mikor egy történet véget ér …

Honszuenhab megkérte Mentukát, hogy készítsen egy új sírhelyet a bolyongó akh léleknek, hogy végre megnyugodhasson. Ő ezt meg ígérte, se nekiállt a kényelmes új nyughely építésének.

Mivel 23 éve már nem volt a piramis építésére, így Niut-bu-szemekh egy barlangban kapott új nyughelyet. Mélyen a földbe bújó kazamat rendszerrel, templommal, akár egy fáraó. Az új sírhelyet átkokkal is védte, bízva abban, hogy senki vesztét nem okozza ez a titkos sír.
 A bejárati kamrában három halotti ágy volt. Az ágyak oroszlán, tehén és leopárd alakot formáztak. Az egyik halotti ágy alá egy aranyozott fa trónszék került. A sírkamra négy hatalmas ládát rejtett.
A lebelsőben egy múmia formájú hármas koporsóban a kincstárnok szövetcsíkokba burkolt testét helyezte. A fejet és a vállat Niut-bu-szemekh aranyból készült képmása borította.
A harmadik termet kincseskamrának nevezték el. Bejáratát egy sakálszobor őrizte, s amott egy kis istennő szobrocskával védett láda állt, melyben a belső szerveket tárolták. A megviselt kanópusz edényeket egy új nagyobb díszesebb formába helyezték bízva a Hórusz gyermekek védelmében és hogy ők továbbra is őrzik a lélek álmát.
 A kincseskamrában elhelyeztek még 18 hajómodellt is, melyek az elhunyt égi utazását segítették. Ládákba zártak több mint négyszáz szobrocskát, melyek azért kerültek ide, hogy a túlvilágon uruk helyett végezzék el a rá váró munkát.

Niut-bu-szemekh többé nem panaszkodott senkinek, mert tudta, hogy ez a kényelmes nyughely tökéletes lett számára. A bolyongó lélek nagyon örült az új sírhelynek. Ezután már csak jó álmai voltak és a Hórusz gyerkeke k is nagyon örültek, mert a boldog álmokat nagyon szeretik őrizni.

Mentuka továbbra is segített másoknak és a sok segítséggel magasabb rangot kapott. Mentukának és Honszuenhabnak a következő évei nagyon boldogan és jól teltek.

                A főpap, Mentuka és a munkások hamar megtalálták a sírt, de az álajtók miatt nem lelték a bejáratot. A főpap megkérdezte a lélektől, hogy melyik a valódi ajtó:

– Megtaláltuk a sírodat, de nem tudjuk hogyan jussunk be, kérlek, segíts!

A bejáratot az építmény jobb oldalán, balról a második ajtó mögött találjátok. Ez most nem láthatjátok, mert be van temetve homokkal és kövekkel – válaszolta a lélek.

Másnap a főpap ellátta a szükséges utasításokkal Mentukát, aki oda is küldte a munkásokat, hogy ássák ki az ajtót és diorit kalapácsaikat is használva jussanak be a sírba. Egy napjukba telt a bejárat megtalálása. Mentukát hatalmas pusztulás fogadta a sír belsejében: a fa gerendák elkorhadtak, csupa por és pókháló volt minden, a diorit szobrok össze voltak törve, az oltár üresen állt, kincseknek nyoma sem volt.

– Lehet, hogy sírrablók fosztogattak itt régen? – gondolta magában Mentuka.

A munkások elkezdték kicserélni a törött gerendákat. A sír helyreállítása sokáig tartott, s a főpap pénze fogyni kezdett. Ezért kapzsiságtól hajtva igyekezett a költségeket minél kisebbre faragni, az oltárt diorit helyett homokkőből építtette ujjá.

A lélek egyszer csak megjelent a főpap előtt és mérgesen így szólt:

– Miért homokkövet használtak a munkásaid az oltárhoz?

– Bocsáss meg nekem, ő megdicsőült lélek, sok a költség és fogyóban van a pénzem.

– Hát legyen, akkor maradjon homokkőből az oltár, de nézd még mindig üresen áll és az usébti szobrok is összetörtek, mert rájuk omlott a mennyezet. Kérlek, legalább ezeket pótold még, mert szükségem van rájuk a túlvilágon!

– Megkérem a munkásokat, dolgozzanak kicsit kevesebb bérért a helyreállítás befejezéséig.

Mentuka a főpap kérésének megfelelően talált is két kézművest, akik hajlandóak voltak fejenként 1 deben ezüstért fajanszból elkészíteni 10 darab usébtit.

Másnap a főpap is kilátogatott kíséretével a sírhoz és beszédet intézett a munkásokhoz:

– Kérlek titeket, elégedjetek meg kevesebb bérrel most! A pénzem fogyóban van, de igyekszem kifizetni az adósságomat részletekben. Munkátokért, és nagylelkűségetekért bizonyosan elnyeritek a jutalmatokat, mikor szívetek a mérlegre kerül, Maat istennő madártollánál biztosan könnyebb lesz, s így Ozirisz elé járulhattok a túlvilágon.

A munkások gondolkoztak egy kicsit, majd vezetőjük megszólalt:

– A hátralévő munkát elvégezzük ingyen is, hogy Anubisz az ítélet csarnokából a fenséges Ozirisz elé kísérhessen minket, s megmeneküljön lelkünk Ammit, a „Szívek Felfalója” elől!

Egy hét múlva elkészült a felújított sírkamra, s gyönyörű lett. A fazekasmesterek is hozták a mázzal teljesen bevont usébti szobrokat, amelyek mindegyike egy-egy szerszámot tartott a kezében. Miután ezeket is elhelyezték a sírban, visszazárták és újra betemették az igazi bejáratot. A lélek végre boldog volt.

Folytatás…

– Mentuka! Te vagy minden reményem!

– Miben lehetek szolgálatodra, ó, hatalmas főpap?

– Te a vezírt szolgálod. Vidd hát el neki a levelemet, és tudasd vele, hogy én, Honszu-em-hab, az Istenek Királya, Amon- Ré főpapja fordulok hozzá kérésemmel!

Mentuka azonnal a vezír elé sietett, és átadta neki a levelet. A vezír elolvasta, és nagyon meglepődött.

A főpap ugyanis azt írta neki, hogy az élete veszélyben forog, Rahotep király kincstárnokának ba- lelke fenyegeti őt. Sürgősen kéri, hogy fáraónk, Élet, Üdv, Egészség Neki! elé járulhasson, hogy segítségért folyamodjék.

A vezír ilyet még nem hallott.

– Ba- lélek kisért egy főpapot?! Hihetetlen! Személyesen kell beszélnem a pappal, hogy megtudjam, igazat szól-e. Fáraónk, Élet, Üdv, Egészség Neki! kivégeztet, ha hazugságokra pazarlom drága idejét.

A szolgához fordult:

– Mentuka, térj vissza a főpaphoz üzenetemmel! Személyesen akarok szólni vele, járuljon elém még a mai napon!

Mentuka szedte a lábát, sietett, ne várakozzék soká a vezír. A főpap örömmel fogadta a hírt, azonnal megtisztálkodott, illően felöltözött, és Mentuka kíséretében elindult a vezírhez.

A vezír megparancsolta, részletesen mondja el találkozásai történetét a ba- lélekkel.

– Tehát, Honszu-em-hab, ha jól értem, álmodban ígéretet tettél a kincstárnok ba- lelkének arra, hogy leromlott sírboltját felújítod.

– Igen, vezírem!

– Meddig haladtál a felújítással?

– Hát…- habozott a pap- eddig még nem fogtam bele.

– Hogyhogy?

– Nagyon sokba kerülne, annyira tönkrement a sír.

– Hát, ez szomorú. Hányszor is keresett fel a ba- lélek?

– Tegnap járt nálam negyedszer.- válaszolt a főpap.

– Azt mondtad, hatalmával, varázserejével fenyegetett meg. Éreztél bármi változást azóta, vagy ártó szellemeket?

– Egy ideig semmi különös nem történt, de aztán sorra következtek a bajok. – szólt a pap. – Nézz rám, uram! Néhány napja megvágtam a kezem, és a seb nem gyógyul. Őszülni kezdett a hajam, hullani a fogam, fáj a hátam, lábam, egyre öregebbnek érzem magam.

– Igen, látom rajtad a változást utolsó találkozásunk óta. Megvizsgálom ügyedet, és továbbítom dicső fáraónknak, Élet, Üdv, Egészség Neki! kérésed. Ő fog dönteni sorsodról, de imádkozz Amon- Réhez, mert életed tényleg veszélyben forog!

A főpap hazatért otthonába, folytatta ügyeit, de a ba- lélekkel nem törődött, majd az uralkodó megszabadítja tőle, gondolta.

Közben a vezír megtekintette a sírboltot, kérdezősködött, kiszámolta, mennyi időre és anyagi javakra van szükség a felújításhoz, aztán az uralkodó elé járult. Elmondott neki mindent, amit megtudott a főpapról.

A fáraó, Élet, Üdv, Egészség Neki! elgondolkodott a hallottakon, majd magához hívatta a főpapot.

– Honszu-em-hab! Csalódást okoztál az isteneknek!

– Könyörülj rajtam, ó, hatalmas fáraó! Nem vétettem a ba- lélek ellen. Nem az én dolgom a felújítás, nem a rokonom, és nincs is rá pénzem.

– Így gondolod?! – a fáraó haragra gerjedt. – Halld hát döntésem! Ígéretet tettél a ba- léleknek a sírbolt felújítására, de szavadat megszegted, ezért az öregedés átka sújtja életed. Teljesítsd ígéreted, s életben maradsz! Vezír, folytasd!

– Utánanéztem a sírbolt állapotának, és anyagi javaidnak, életednek. Elegendő vagyont harácsoltál össze igaztalan életedben! A harmadik teliholdra el kell készülnöd az építkezéssel, mert ha nem, az átokkal megrövidített életed hátralévő napjait egy sötét börtönben fogod tölteni!

A főpap megrettent, és Mentukát segítőül kérve hozzálátott a munkálatokhoz. Teljesítette a fáraó parancsát, időre elkészült a felújítás.

A következő éjjel a ba- lélek ismét megjelent.

– Teljesítetted ígéretedet, sorsod helyreáll, megszabadítalak az átkomtól!- mondta, és eltűnt.

Reggel a főpap frissen, egészségesen ébredt, sebe is begyógyult. Hálát adott a ba- léleknek jóságáért és könyörületességéért.

                Azóta minden nap gondját viseli a sírnak, imádkozik az uralkodó és a kincstárnok lelkéért, mert belátta, hogy az adott szó minden körülmények között szent és sérthetetlen. Az ígéretet be kell tartani.

A főpap a sír felújításával megbízta Mentukát, aki híres építőmestereket hívatott, akik a legszebb gránitlapokkal burkolták be a sír padlóját. Az oltárt homokkőből építették ujjá és szebb lett, mint azelőtt. A mennyezetet megerősítették és levakolták. A falat díszítő képeket átfestették, mert már alig látszottak a régi rajzok.

A felújítás végén Mentuka elment a főpaphoz, hogy elkérje a munkások bérét, de az túl magasnak találta az összeget és csak a felét akarta kifizetni a 100 kite aranynak. A munkások ennek hallatára dühösek lettek. Honszuemhab egy szolgája kíséretében elbújt a háza mögötti hatalmas kertben, de ott egy szikla tövében megcsípte egy skorpió. A főpapnak rettenetes fájdalmai voltak, ám ekkor megjelent a lélek ls így szólt:

Honszuemhab, ez a büntetésed kapzsiságodért, de ha kifizeted a mesterek bérét akkor értesítem Szelket istennő papjait, hogy gyógyítsanak meg.

Mindent megígérek, és be is tartom, csak segíts rajtam – bizonygatta az ájulás szélén a főpap.

A lélek betartotta szavát, pár perc múlva már ott is voltak Szelket, a skorpió istennő papjai, és ráolvasással kezelték a sebet. Valószínűleg a lélek is közbenjárt érte, mert Honszuemhab nemsokára jobban érezte magát, és szolgája támogatásával elindult hazafelé, hogy fizessen a munkásoknak. Sőt mulatságot is rendezett a mestereknek, amelyen megünnepelték, hogy szerencsésen túlélte a skorpió csípését és a sír felújításának elkészülését.

A lélek megnyugodva tért vissza lakhelyére, a történet szerencsése ért véget. A tanulsága pedig az, hogy ígéreteinket mindig be kell tartani, mert a pénznél sokkal fontosabb az egészségünk és becsületünk.

Honszu-em-hab az istenek királyának, Amon-Rének a főpapja sírva fakadt, mert megsajnálta a fénylő, megistenült akh-lelket, akit sötétség vett körül, nem látott és nem érezte az élet leheletét, és a főpap elhatározta, hogy nem újjáépíti, hanem teljesen új sírt építtet neki. A főpap küldöttei bejárták az országot, hogy megtalálják a megfelelő sírhelyet. Visszatértek a küldöttek, és jelentették, hogy kiváló helyre bukkantak az új sír megépítéséhez.

Honszu-em-hab magához hívatta Mentukát, és megbízta azzal, hogy menjen el a küldöttekkel, és nézze meg, hogy milyen helyet találtak a fénylő, megistenült akh-lélek nevének megőrzésére.  A küldöttek arra a helyre vezették Mentukát, ahol Rahotep fáraó sírja is állt. Mentuka egyet értett velük, hogy a fáraó sírja mellett méltó nyugvóhelye lesz az akh-léleknek, hiszen földi életében a fáraó kincstárnoka volt és a hadseregének a megbízottja. Hírnökökkel megüzente a főpapnak, hogy megtalálta a tökéletes helyet a sírhoz.

Mentuka serényen munkához látott. Rabszolgákat hozatott, és elegendő építőanyagot, valamint kiváló építészeket is hívatott.Nagy erőkkel elkezdődött az építkezés, mivel minél hamarabb el akarták készíteni a sírt. Rengeteg ember dolgozott a helyszínen. Egyre magasabbra épült a sír fala. A munkások vastag vakolatréteget vittek fel a falakra. A vastag vakolatot gyönyörű színes festményekkel díszítették.

Amikor elkészültek a munkálatokkal, a régi sírkápolnából áthozatták a négy kanopuszedényt és az alabástrom koporsót is, amit Rahotep fáraó adott, amikor kincstárnoka elhagyta a földi létet. Amikor minden elkészült, elhelyezték a kanopuszedényeket és az alabástrom koporsót is, Honszu-em-hab főpap is elment a sírhoz, hogy saját szemével láthassa. A főpap imái mellett az új sírnál több napon át 10 szolgáló és 10 szolgálónő mutatott be áldozatot az isteneknek.

Egyszer csak fényesség támadt, és megjelent körükben az akh-lélek, elhagyva régi sírhelyét. Ragyogó boldogság töltötte el a fénylő lelket is, a főpapot és minden jelenlévőt. A megistenült akh-lélek megnyugodva látta, érezte, hogy ez a hely méltó arra, hogy örök nyughelye legyen.

Honszuemhab történetének folytatása

-Hónapok óta zaklat egy lélek, aki sírkamrája helyrehozatalát kéri. –panaszkodott Honszu-em-hab.

-Miért nem teszel eleget a kérésének?-kérdezte lánya Neit.

-Nem azért gyarapítottam a vagyonomat, hogy ilyen dolgokra pocsékoljam!

Neit nagyon szomorú lett apja kemény szavait hallva. Elhatározta, hogy segít az akh léleknek. A vásáron eladta legszebb ékszereit, megvált drága ruháitól, egyedül az amulettjét tartotta meg. A mesterek, akiket felkeresett kevesellték a pénzt, így Neit másnap az amulettjétől is megvált.

Honszumhab a vacsoraasztalnál vette észre, hogy Neit nem viseli az amulettjét, amitől eddig sosem vált meg.

-Hol van Ízisz istennő jelképe, a tjet, ami eddig védelmezett?-kérdezte feldúltan a főpap.

-Eladtam mindenemet, hogy pénzt szerezzek az akh lélek sírkamrájának felújítására.

-Hiszen nem is ismerted őt? Mit számít neked?

-Tudom, hogy Rahotep fáraó megbecsült kincstárnoka és hadvezére volt, aki nagyon szerette őt. Nem érdemli meg hát, hogy nyugalma legyen a túlvilágon?-kérdezte szomorúan a lánya.

Amon-Ré papja elszégyellte magát. Lám a lánya mindenét feláldozta egy ismeretlen lélekért, ő meg hatalmas vagyonából egy keveset sem akart adni. Másnap visszavásárolta Neit amulettjét és azonnal utasítást adott Mantukának a sírkamra újjáépítésére.

Díszes domborműveket is készíttetett a sírba, az oltáron ökröt áldoztak fel és lánya lantjátékára szökelltek keszkesz táncot az avató ünnepségen a lélek hazatértének tiszteletére.

Az akh lélek végre békében nyugodhatott. Honszu is átgondolta addigi életét, mely csak a pénz körül forgott és elhatározta, hogy inkább a szeretet fogja mozgatni a tetteit.

Az akh-lélek sírja

A főpap magához hívatta Mentukát, hogy megbízza a következő feladattal:

– Hívj össze minél több szolgálót, akik mészkőből felújítják a sír rézsűs falát és a mennyezetet! – parancsolta.

– Rendben máris intézkedem – válaszolta Mentuka.

1 hét múlva Mentuka sikeresen összegyűjtött 10 szolgálót, akik el is kezdték az építkezést. Viszont Rövid idő elteltével kiderült, hogy a szolgálók többsége nem végezte jól a munkát. Ezt Mentuka, a főpap és az akh sem nézte jó szemmel.

– Haszontalanok, semmirekellők! – mérgelődött a lélek.

– Nyugodj meg keresek rátermettebb, szorgosabb munkaerőt – válaszolta Mentuka.

Folytatta is a keresést, de nem talált alkalmas szolgát. Egyik nap egy fiatal fiú látogatott az építkezésre és felajánlotta segítségét.

– Ki vagy te?- kérdezte Mentuka.

– Teti vagyok és segíteni jöttem.

– Üdvözöllek! Szívesen engedném, hogy segíts, de elég fiatalnak tűnsz és ide komoly tudás kell – tiltakozott.

-Ó, nyugodjon meg! A korom nem befolyásolja a tudásom,és azt is bevallanám,hogy apám mikor a fényes  Uszermaatré Szetepenré fáraó piramisának építését vezette, segítségére voltam így mondhatni értek az építészethez.

– Hát legyen, elfogadom a munkádat, már neki is kezdhetsz – egyezett bele Mentuka.

A munkások délre igencsak elfáradtak és ezért megpihentek. Kivéve Tetit, aki fáradsága ellenére is folytatta a vakolást.

– Az építkezésen dolgozik egy fiatal fiú, aki nagyon tehetséges, megfigyeltem, milyen pontosan használja a „rúd” (nbj) hosszát, mint az igazi kőművesek – számolt be a lélek a főpapnak. -A felújítás jól halad, de lenne még néhány kérésem: a bejárat körüli imaszövegek megkoptak keress mestereket, akik újravésik azokat. Az usébti szobraimat ellopták már jó ideje a sírrablók, készíttess újakat alabástromból!

Pár héttel később, a fiatal Teti szakértelmének köszönhetően sikeresen felújították a sírboltot. Az akh nagyon elégedett volt, Tetiből pedig híres építőmester vált felnőttkorában.

A befejezés

Bocsáss meg kérlek!

– Rendben, de akkor újítsd fel a síromat!

– Jó, jó kedves akh, még a szarkofágot is kifényesítem!

– Ha így teszel, meglátod: haragom elkerül!

Másnap Honszuemhab munkához is látott. Összetrombitálta a környéken élő legjobb kőműveseket, és parancsba adta, hogy hozzák rendbe a sírt, annak régi állapotához méltóan. Minden ment is, mint a karikacsapás, úgy tűnt a munkások hibátlanul teszik a dolgukat.

 A főpap azonban mégsem volt nyugodt: egy rossz érzés kerítette hatalmába. Aggasztotta, mi lesz akkor, ha a sír elkészül, de nem nyeri el lakója tetszését. Attól félt, bármilyen tökéletesen is sikerül helyreállítatnia az akh nyugvóhelyét, a látását biztos nem kapja vissza tőle. Félelmei miatt nem mert kockáztatni, és tökéletes megoldást akart: ezért Mentukát bízta meg, hogy felügyelje a munkálatokat.

Semmi gond sem adódott a renoválással, a sírújítás sikerrel befejeződött. A szarkofág

ragyogása még Ré napisten fényét is elhomályosította. Az akh elégedettsége minden várakozást felül múlt.

Honszuemhab legnagyobb meglepetésére – cserébe, hogy tartotta a szavát – a lélek visszaadta a szeme világát.

Ezután már békében éltek, az idők végezetéig.

Egy tanulságos történet

Már az ókori egyiptomiak is fontosnak tartották, hogy a halottaikról gondoskodjanak. Ez ma is fontos feladtunk, és ennek hagyományai is vannak, például november elején. Hasonló módon emlékezünk meg róluk: míg ők a sírba vittek ennivalót, addig ma vannak olyan települések, ahol halottak napján megterítenek az elhunytak számára is.

Fontosnak találtuk azt is, hogy alaposan meg kell terveznünk az építményeket. Oda kell figyelni arra, hogy sokáig álljanak, ne omoljanak össze. Ha kell, fel kell őket újítani időben.

A régi történetek is lényegesek, nagyon sokat tanulhatunk belőlük. Régen, amíg nem tudott mindenki írni, a falfestmények és a szobrok segítettek megismerni a történeteket. Ma már könnyebb dolgunk van, de a szüleinket szívesen hallgatjuk, ha mesélnek nekünk a régi dolgokról.

Ha olyan romos állapotban van a sír, építsünk neki újat!

­Örök nyomot kell neki hagynunk, az úgy jó lesz!

Bízzunk meg kőfaragókat, hogy véssék ki a sírnak a falait!

Még szép sztéléket is készíthetnek, faragjanak új szobrokat, Anubisz szobra a legfontosabb!

Egy ügyes kezű festő készítse el a falfestményeket a tetteiről az új sírkamra falán!

Ehhez kérjük meg az írnokokat, hogy meséljenek róla nekik!

A legkedvesebb ételeit se felejtsétek el a sírba vitetni!

Kának, a lelkének nem szabad éheznie a túlvilágon!

A gabonasört se feledjétek el!

Amuletteket is készítsetek, a homokkőből faragott szarkofágot is újra kell festetnünk!

A macskamúmiát ki ne felejtsétek a sorból!

Az alabástrom kanópuszedényeket is új ládákban kell elhelyeznünk.

És arra is figyeljetek, hogy jól tájoljátok a sírt, kelet-nyugati irányban.

A sírkamra pontosan téglalap alakú legyen, a hossza 15 egyiptomi könyök, a szélessége pedig nyolc könyök.

A falakon az áldozati jeleneteknek is meg kell jelenniük!

Ó, alig várom, hogy láthassam az új sírt!

Honszuemhab és az Akh-lélek

Honszuemhab főpap előtt már négyszer megjelent az Akh-lélek, és kérte, hogy hozzák rendbe sírját, mely pusztulásnak indult. A főpap megbízta ezért Mentukát, hogy keresse meg a nyugati parton az Akh-lélek sírját. Mentuka több sziklaüregben kereste a sírt, de sehol sem találta, ám balszerencséjére az egyikben majdnem megölte egy skorpió, de sikerült megmenekülnie. Sok idő múltán mégis megtalálta a sírt, de látszott, hogy tolvajok hatoltak be, és csak egy törött korsót talált a földön. Jelentette mindezt a főpapnak, aki nagyon örült, és további feladatokkal látta el. Ujjá kellett építtetnie a sírt, és hogy a lélek elégedett legyen, új sztélé felállítására is parancsot adott. Sok időt vett igénybe, míg hozzáértő és megbízható munkásokat talált. Az egyiknek még az adósságát is megfizette, hogy vállalja a munkát. Mivel a főpap nagyon öreg volt, és halála közeledtét érezte, nem akarta az Akh-lelket még egyszer megsérteni. Ezt minél előbb tudatni akarta vele levél formájában. A levelet egy áldozati korsóra írták fel. A szövege így szólt: – Te Akh-lélek, lásd mit tettem neked, sírodhoz új sztélét állítottunk. Nevedet kimondtuk és felírtuk az örökkévalóság számára. Lásd mily bőkezű voltam, birtokot ajánlottam föl arra a célra, hogy sírodhoz a jövőben mindig áldozatot vigyenek, bőven ellássanak kenyérrel, sörrel, salátával és illatáldozatot mutatnak majd be. Azért, hogy sírod biztonságban legyen felírtuk, hogy aki megsérti azt üldözni fogod, de aki tiszteli, azt segíted majd az örökké valóságba vezető úton.-  

Honszuemhab története

Mikor azon a szép napon Mentuka megtalálta a sírt, a koporsót, melyet a sírból emelt ki, az ura elé vitette embereivel, és kinyitották.

Ám az úrnak nem tetszett a látvány, amit a koporsóba talált, hiszen abban egy kanopusz edény volt, amiben a belső szerveket tárolják. Ám, amikor ezt is felnyitották, meglepődve találták szembe magukat magával a semmivel. Illetve volt benne egy darabka papirusz, amin az állt : “aki ezt az edényt kinyitja, kiszabadítja azt a lelket, kit ide bezártak”.

Miután ezt elolvasta, a teremben lévő összes gyertya elaludt, és suttogás hallatszott, amely ezt mondta : „Megköszönöm annak, aki a síromat a földből kivette és az edényt, melybe lelkem kárhozatra tétetett, kinyitotta, hiszen így bosszút tudok állni azon az emberen, aki elátkozott és a lelkem ebbe a cserépedénybe zárta. A  túlvilágon volt időm néhány szót váltani Kramphisz istennel, aki megígérte,  ha lelkemet valaki evilágon kiszabadítja, emberi testet ölthetek és ezt most meg is teszem.“

Ebben a pillanatban  ott a legközelebb hozzá eső szolgálót megszállta .

 A szolgáló torkából szólt : „ Amint véget vetek annak az életének,  aki engem az edénybe zárt, visszaadom ezt a testet az eredeti lelkének és én tovaszállok, fel magasra és nem leszek örök kárhozatra ítélve.“

A szolgáló másnap útnak is indult. Mindaddig vándorolt, amíg a gyilkosa falujába nem ért. Szerencsére már egyből a piacon meglátta annak arcát, ki őt az edénybe zárta .

A lélek őt hazáig követte, hiszen úgy alkuszott meg istenével, hogy a gyilkosát otthonában öli meg és a lelkét felkínálja neki . Mikor a házhoz értek, bement a gyilkos, akit Arolnak hívtak. Az elátkozott lélek koldusnak álcázta magát, így megkérte Arolt, hogy vendégelje meg őt egy szerényke kis vacsorára. Ez így is lett, de amikor Arol nyugodni tért, a lélek egy nagy tőrrel szíven szúrta és karjában tartotta, míg el nem vérzett, utolsó lehelete előtt a lélek felajánlotta Arol lelkét az istenének, és így az kiszállot belőle egyenesen a lélek urához.

Amikor ez megtörtént, a szolgatestbe szállt lélek felment a palotába, ahol őt kiszabadították, és felszállt az ő urához, aki már kitárt karokkal várta őt, a megboldogult lelket .

Honszuemhab engesztelése

                Honszuemhab rettegve riadt fel egyik éjjel. Még szemei előtt tündökölt az álmában látott haragos, nyugtalan akh (=lélek). Napok óta nem hagyta őt nyugodni, Amon-Ré-hez intézett imái sem leltek már viszonzásra, hiába esdekelt a lélek békéjéért.

– Hozzád szólok, főpap, halld hát szavaim! Sírkápolnám megjavíttasd, kanópuszedényeim helyükre illeszd, s örök békét hagyok számodra.
– Amon-Ré nevében nyugalmat rendelek neked, haragod fogd hát vissza. Minden úgy lesz, ahogy kérted, s helyreáll a rend.
A főpap valóban vágyott már ezen rend visszaállására, hisz az akh rendkívül kitartóan küzdött kápolnájáért és kanópuszedényeiért. Igen, kiváltképp a kanópuszedények aggasztották.
– Szerveim homokszemként hullanak szét, ha tárolóik nincsenek helyükön. Rendkívül fájdalmas látni, majd egyszer megtudja! Hiába nagy ember most, majd rájön, hogy halála után már nem könnyű intézkedni!
És így ment ez sokáig. Nem csoda hát, hogy Honszuemhab kapva kapott az ajánlaton, és szolgákat küldött a javíttatásra. Ám ez nem volt megfelelő a nemesi halott számára.
– Szolgák érintését szent köveim nem állhatják! Személyes engesztelésért jár csak a békéje.
Így hát elkínzott főpapunk egyedül bandukolt el a sírhoz. Ügyetlenül kezdett takarítani és javítgatni, hisz soha nem tett még ilyesmit, de már elkeseredetten vágyott a szellem távozására. Helyére rakott mindent, ám a kanópuszedények láttán elfutotta a méreg, és inkább befejezettnek tekintette a rendrakást. Rangon alulinak érezte, hogy pont azokat a tárolókat tegye helyére, melyek annyi álmatlan éjszakát okoztak neki.

                Ám abban a pillanatban megremegtek a javított falak, és Honszuemhab fejére omlottak. Az akh így szólt hozzá:
– Utolsó esélyed is elgurult a kanópuszedényeimmel együtt. Ilyen örök békét kapsz tőlem, főpap! Tétlenséged, kapzsiságod és hiúságod így nyeri el méltó büntetését. Imádkozz Amon-Ré-hez, ha ugyan még el nem hagyott!
Ezután mélységes csönd lett.

Honszuemhatot egyre jobban nyomasztotta az őt körülvevő sötétség, hiányzott neki az éltető fény. Már-már azon volt, hogy kiküldi szolgáit és megkeresteti a sírt, ám ahogy idáig jutott gondolatban, ismét felülkerekedett benne a kapzsiság. Egy romos sír felújítása igen költséges, sok munkát és időt igényel. Ahogy így vergődött, hogy mit tegyen, egyik éjjel furcsa démont látott. Látta magát, mint halott lelket egy roskadozó sírkamrában, elhagyatva, elfelejtve. Az álom benyomást tett rá. Rájött, hogy a kapzsiság mennyire elfeledtette vele a földi lét mulandóságát, az elhunyt lelket tisztelését.

Reggel az első dolga az volt, hogy elküldte embereit a sír felkutatására. Nem volt nehéz, gyorsan megtalálták. A főpapot a hír hallatán öröm járta át, ám ez hamar kételkedésbe csapott át, amikor emberei elmondták, mennyire rossz állapotban van a sírkápolna, a kő elöregedett, omladozik, a fát megviselte a napfény. Valóban a kérdéses sírt találták meg? Mi van ha egy másik sírra költenek, fölöslegesen? És tényleg az ő feladata a felújítás? Ám ekkor beléhasított az éjszakai álom, nem várt tovább, hívatta Mentukát, s megbízta a sír felújításával. Mentuka először is alaposan felmérte a sír állapotát, majd terveket készített, rámolt, mennyi és milyen alapanyagokra van szükség, hány munkás kellene, s persze mindez mennyibe kerül. Honszuemhab azonban már nem fukarkodott, a sírnak tökéletesnek kell lennie, nem számít, mennyi pénzbe és fáradtságba kerül. Így hát, Mentuka munkásaival hozzálátott a felújításnak, csakugyan kitettek magukért. Hamarosan semmi sem emlékeztetett arra, hogy itt nemrég még egy romos sírkápolna állt. A munkák végeztével a főpap megkönnyebbült, és 5 szolgálót és 5 szolgálónőt küldött a sírhoz, az áldozat bemutatására.

                Az akh-lélek is megnyugodott, és a főpap ismét megtapasztalta hatalmát és varázserejét.

Hiszen ahogy a szolgálók elkezdték az áldozat bemutatását, Honszuemhab furcsa bizsergést érzett a szemeiben, majd egyre erősebb fény vette körül. Hirtelen rádöbbent, hogy visszanyerte látását. Tudta, a lélek értékelte áldozatát, s azt is értékelte, a történtek hatására az ő lelke is tisztább lett, már nem kötődhet meg a többi halandó dolgokhoz való túlzott ragaszkodás. 

– Akkor mire vársz? Újítsd fel a sírom, hogy nehogy baja essen valakinek!

– Rendben, neki állok. Igazad van, nem lehet tovább halogatnom.

– Akkor hozzál építőanyagot!

– Már hozok is, ne félj, szép lesz! De várj csak, nem mindegy neked, hogy néz ki a sírod? Hiszen nem is élsz!?

– Nem mindegy. Nekem magas rangom volt! Ezért megérdemlem, hogy szépen, és kulturáltan nézzen ki.

Két hét múlva: Honszu-em-hab visszament a sírhoz, és így szólt az akh lélekhez:

– Felújítottam a sírodat, megnyugodhatsz, a te sírod a legszebb!

– Megyek, meg is nézem. – válaszolt az akh-lélek, és eltűnt, majd egy röpke pillanat múlva ismét megjelent:

– Valóban. Honszu-em-hab, szép munkát végeztél! Most már megnyugodott lélekkel távozhatok e világból. Te viszont kérhetsz tőlem valamit.

– Varázserődből kérek!

– Azt nem adhatom, de ha te is akh-lélekké válsz, neked is lesz. – és ezzel távozott a lélek.

Jónéhány nap múlva sikerült anyagokat beszerezni, sőt a 10 bemutatandó áldozatot is sikerült elérni, amit 5 férfi és 5 női szolgáló végzett. Úgy gondolta, hogy sok idő lesz… túl sok idő. Épp emiatt már türelmetlen volt, és elkezdett gondolkozni azon, hogy mindezt hogyan kellene folytatni. Pedig a helyreállításhoz nagyon sok idő kell. Ekkor kérte, hogy csinálják meg minél gyorsabban. Igen ám, elkezdték ujjáépíteni, de mivel nem volt elég idő, tudták, hogy megvan annak a kockázata, hogy a sír újra leomlik, és balesetet okozhat. A sír pár nap múlva elkészült, nagyjából egy hétnél kicsivel több idő alatt. A sír szép lett, de a szépség nem minden. Az egymáshoz való hozzáállás az oka – fukar volt, nem fizetett eleget. Így nem dolgoztak túl lelkesen, és még idejük sem volt. Bekövetkezett az, ami előre látható volt: a sír leomlott ismételten…

Prológus: A vak főpapnak a következő napokban megnehezedett az élete: Nem látja a napvilágot, és úgy érzi, szolgálói sem tudnak sehogy sem a kedvére tenni. A főpap elgondolkozott azon, hogy így, jelen pillanatban nem teljes az élete. Valóban nem jó egy „fekete világot” látni.

Épp csak elkezdett gondolkodni, hogy szolgálói legalább az ő sírhelyét is felújíthatnák, mert már ő sem olyan, mint fiatal korában. De már most érezte, hogy nemsokára szüksége lesz rá. Már tudja is, hogy ha türelmetlenül várja, abból nem sülhet ki jó. Gondolkodott, nehogy úgy járjon ő is, mint az a lélek. És eszébe jutott, hogy ismét megcsináltatja azt a sírt, de most már hagy elég időt, és áldoz rá elegendő pénzt. Így is lett, és igen meglepődött. Amikor odavezették a sírhoz, hogy megtapogassa, egyszerre csak látott. Elkezdett gondolkodni. Mi történt? És arra jutott, hogy az a lélek vette el a látását, és most visszaadta.

            A beszélgetés után Honszu-em-hab mindenképpen fel akarta újítani a sírt. Úgy döntött, hogy munkásokat fogad, de mikor kiderült, hogy mit kellene felújítani senki sem merte elvállalni ezt a nehéz feladatot.

            Honszu-em-hab úgy gondolta, hogy felkeresi Mentukát. Mentuka azt javasolta, hogy kérjen a vezírtől segítséget. Egyik este, amikor már Honszu-em-hab lefeküdt aludni álmában megjelent a vezír és ezt mondta neki: Fel kellett volna újítani a sírt! Miért nem cselekedtél már hamarabb? Másnap este ismét megjelent a vezír, aki utasította az írások szerint a sír felújítását. Honszu-em-hab  úgy érezte, hogy nem várhat tovább, máris elkezdi a nyersanyagok meghatározását, összegyűjti a munkásokat és felosztja a feladatokat.

            Ezután hozzáláttak a sír felújításának. A munkálatok megkezdésekor problémák adódtak, ugyanis ki kellett találniuk, hogy a meghozatott nyersanyagok felhasználásával, hova, milyen festményeket, domborműveket készítsenek! Az emberi alakok négyzethálós szerkesztésére is meg kellett tanítani a munkásokat és ügyelni kellett arra, hogy a legnagyobb felületek törvényét pontosan alkalmazzák a falak díszítésekor. De ez a probléma is hamarosan megoldódott.

            Elkezdődtek a munkálatok, a sírban szolgák sokasága véres verejtékkel dolgozott. Lefestették a megkopott szarkofágokat, megtervezték, felrajzolták a falakra kerülő festmények vázlatait, az egyiptomi színszimbolika alapján meghatározták a színeket.

Jól haladtak az építkezéssel. A pap végig figyelemmel követte az építkezést és tetszett neki, hogy síremlékét így megszépítik. Szinte teljesen befejeződött az építkezés mikor Honszu-em-hab észrevette, hogy hiányzik valami. Így szólt az egyik munkásnak: A kanopusz edényeket se felejtsétek el!

            Befejeződött a felújítás. Honszu-em-hab és Mentuka – aki szorgalmas volt, hiszen végig segédkezett az építkezés alatt – nagy ünnepet, zenés mulatságot rendezett. Mindenki csodálkozott, hogy milyen sokféle hangszert – csattogó, hárfa, elefántcsont kasztanyetta, trombita, szisztrum, különféle  dobok, csörgők – szólaltattak meg. Mindenki örült, hogy készen vannak a munkálatokkal, de legjobban a pap örült annak, hogy végre rendeződtek dolgai, és megjelent neki Anubisz, aki elismerően ránézett, és ezt mondta: A túlvilágra juthat végre.