Ré napisten
Az ókori egyiptomiak szemében a teremtés szimbóluma, a Nap, Ré isten személyében, akit görögül Ranak írtak, isteni tiszteletben részesült. A héliopoliszi teremtésmítosz szerint ugyanis Ré teremtette a világot, és ezt a teremtést azóta minden nap megismételte. A Piramisszövegek szerint a teremtés kezdetén benben-kőként (obeliszkhez hasonló pillér, Ré héliopoliszi kultusz-szimbóluma) emelkedett ki a főnix templomában, majd kiköpte Sut és Tefnutot, akiknek sarjai a további istenek lettek. Az „istenek atyjának” tekintették, így lehetett gyermeke például Szahmet, Hathor és Maat istennő, vagy a fáraó.
Más elképzelések szerint az őstojásból kelt ki, vagy önmagát is ő teremtette.
Rendszerint emberi alakban ábrázolták, gyakran sólyomfejjel, ureuszos napkoronggal koronázva. Kezében uasz jogart és az élet jelét tartja. Ábrázolásának egy másik módja a szárnyas napkorong Hórusszal közös aspektusát fejezi ki, míg a skarabeusz a napciklus hajnali fázisára utal. A lenyugvó, megöregedett Napot kosfejes emberként jelenítették meg. Újbirodalmi oltárain térdelő gyermek alakjában is ábrázolták a felkelő nap szerepében, és felnőtt férfiként delelő napként. Apophisz fejét pedig rendszerint kandúr formájában vágta le.
A 2. dinasztia végétől szoros kapcsolatba került a királyság intézményével. Ez az 5. dinasztia korára odáig fejlődött, hogy a fáraók közvetlenül tőle származtatták magukat, és felvették a „Ré fia” címet. Ennek következménye Ré és Hórusz részleges összeolvadása lett, mely aztán az egész egyiptomi történelem során a napisten egyik arculataként önálló tiszteletnek is örvendett. Szintén az Óbirodalom korára bekövetkezett még egy másik összeolvadás is, Atum-Ré / Atum-Ré-Harahte vagy Ré-Atum formában, bár Héliopoliszban továbbra is rendelkezett mindegyik isten külön-külön templommal. Összefonódásuk az élet mindennapi újrateremtésének és a világ megteremtésének az összekapcsolódását, a héliopoliszi teremtésmítosz kiteljesedését jelentette. Ehhez az őskezdet képzethez kapcsolódik az a szintén ősi legenda, mely szerint Ré a hermopoliszi „lángszigeten” bukkant fel és teremtette meg a világban a maat (“rend, igazság, harmónia“) állapotát. Piramisok és naptemplomok épültek Ré tiszteletére, ahol kultuszszobor helyett obeliszk és oltár állt a templom középpontjában. A Napot állandóan átalakuló formában tisztelték, és mindig hangsúlyozták teremtő erejét, sugarainak életadó fényét és melegét. A felkelő nap, Héper – „a keletkező” volt, a delelő maga Ré, a napkorong, míg a lenyugvó nap Atum – „a mindenség ura“. Őt nyelte el éjjelente Nut égistennő, aki hajnalban mindig újjászülte. Így története magában foglalta a születés, élet és halál együttesét.
Középbirodalmi himnuszok szerint Ré az emberek számára teremtette a Földet és annak élőlényeit. Az embereket saját képmásaként alkotta meg, akik haláluk után Ozirisszá válhattak. Ré és Ozirisz pedig együtt hajózott az éjszakai napbárkán át a túlvilágon, hogy a Nap skarabeuszként újra megszülethessen. Ré személye ebben a korszakban került kapcsolatba a thébai Amon istennel is, és lett Amon-Ré. A korszak egy másik új szemléletet tükröző alakja a Ré-Amon-Ptah hármassága, ahol Ré egy mindenható isten három arculatának egyike.
Az Újbirodalom korában a Nap története országszerte igen népszerű volt, és a királyi propaganda fontos részeként a királysírok dekorációs programjának a különböző túlvilági vezetők formájában egyik létfontosságú témájává lett. Az Amduatban éjjel Maat istennő irányításával hajózott Ré végig a Túlvilágon a „millió évek bárkájában“, számos további isten kíséretében. Az 5. órában meghalt, és teste Ozirisszal egyesült, majd a 12. órában skarabeusz testtel újra megszületett. A Naplitánia szerint 75 túlvilági alakja volt, melyekkel a király is azonosulni tudott.
Ebből a korszakból maradt fenn az idős Napisten története, aki az emberek feletti uralmat Hóruszra ruházta át. Így lehetett III. Amenhotep THn-jtn (“tündöklő napkorong“). A hatalom átadásának előzményeként egy történet is fennmaradt, mely a napszem mítosz formájában ismert.
A napkultusz csúcspontját Ehnaton vallási reformja idején élte, de Aton, a napkorong kizárólagosságra törekvő új vallási irányzatának a formájában. Hosszú távon azonban a napkultusz egy másik formája, a Théba istenével egyesült Amon-Ré vezető szerepével vált uralkodóvá. Ré története folyamán mindig is kormányozta a világot, nappali hajóján is vele voltak azok az istenek, akiknek feladatkörére egy ország irányításához szükség volt. Ünnepein földi alattvalói kéréseikkel gyakran fordultak hozzá. Amon-Rének ezt a szerepét emelték a thébai theokrácia papjai uralkodói elvvé a 21. dinasztia idején. Ugyanekkor a Napisten egy másik arculata, Ré-Harakhti-Atum olyan szoros kapcsolatba került Ozirisszal, hogy Ré éjszakai manifesztációjának (megnyilvánulásának) tekintettek.
A Késői Korban különösen elszaporodtak a mágikus papiruszok, melyek tele vannak szoláris szimbolikával az élők és holtak védelmében. Számos ilyen amulettet is készítettek. Ennek ellenére Ré kultusza fokozatosan háttérbe szorult, és átadta helyét elsősorban az Ozirisz körébe tartozó isteneknek. A hellénisztikus korban kultuszközpontja, Iunu a nap görög nevéről a Héliopolisz nevet kapta, Amon-Ré formájában pedig, görögül Amonraszontér, a görög és római vallás Zeus és Jupiter istennel azonosította. (Innen kapta Théba görög nevét, Diospoliszt (“Jupiter városa“).
Ré számos ünnepéről tudunk. Ilyen volt például az „ujjongás napja Ré szívében“, „Ré ítéletet mond Hórusz és Széth vitájában“, „Szahmet, Basztet és Ré ünnepe“, „Ré bárkájában héliopoliszi ünnepe“, „Ré házának nagyjainak előjövetele“, „Ré születésnapja“. Ez utóbbi a Ré születéséről elnevezett kopt Meszoré hónap utolsó napjára esett.
Más elképzelések szerint az őstojásból kelt ki, vagy önmagát is ő teremtette.
Rendszerint emberi alakban ábrázolták, gyakran sólyomfejjel, ureuszos napkoronggal koronázva. Kezében uasz jogart és az élet jelét tartja. Ábrázolásának egy másik módja a szárnyas napkorong Hórusszal közös aspektusát fejezi ki, míg a skarabeusz a napciklus hajnali fázisára utal. A lenyugvó, megöregedett Napot kosfejes emberként jelenítették meg. Újbirodalmi oltárain térdelő gyermek alakjában is ábrázolták a felkelő nap szerepében, és felnőtt férfiként delelő napként. Apophisz fejét pedig rendszerint kandúr formájában vágta le.
A 2. dinasztia végétől szoros kapcsolatba került a királyság intézményével. Ez az 5. dinasztia korára odáig fejlődött, hogy a fáraók közvetlenül tőle származtatták magukat, és felvették a „Ré fia” címet. Ennek következménye Ré és Hórusz részleges összeolvadása lett, mely aztán az egész egyiptomi történelem során a napisten egyik arculataként önálló tiszteletnek is örvendett. Szintén az Óbirodalom korára bekövetkezett még egy másik összeolvadás is, Atum-Ré / Atum-Ré-Harahte vagy Ré-Atum formában, bár Héliopoliszban továbbra is rendelkezett mindegyik isten külön-külön templommal. Összefonódásuk az élet mindennapi újrateremtésének és a világ megteremtésének az összekapcsolódását, a héliopoliszi teremtésmítosz kiteljesedését jelentette. Ehhez az őskezdet képzethez kapcsolódik az a szintén ősi legenda, mely szerint Ré a hermopoliszi „lángszigeten” bukkant fel és teremtette meg a világban a maat (“rend, igazság, harmónia“) állapotát. Piramisok és naptemplomok épültek Ré tiszteletére, ahol kultuszszobor helyett obeliszk és oltár állt a templom középpontjában. A Napot állandóan átalakuló formában tisztelték, és mindig hangsúlyozták teremtő erejét, sugarainak életadó fényét és melegét. A felkelő nap, Héper – „a keletkező” volt, a delelő maga Ré, a napkorong, míg a lenyugvó nap Atum – „a mindenség ura“. Őt nyelte el éjjelente Nut égistennő, aki hajnalban mindig újjászülte. Így története magában foglalta a születés, élet és halál együttesét.
Középbirodalmi himnuszok szerint Ré az emberek számára teremtette a Földet és annak élőlényeit. Az embereket saját képmásaként alkotta meg, akik haláluk után Ozirisszá válhattak. Ré és Ozirisz pedig együtt hajózott az éjszakai napbárkán át a túlvilágon, hogy a Nap skarabeuszként újra megszülethessen. Ré személye ebben a korszakban került kapcsolatba a thébai Amon istennel is, és lett Amon-Ré. A korszak egy másik új szemléletet tükröző alakja a Ré-Amon-Ptah hármassága, ahol Ré egy mindenható isten három arculatának egyike.
Az Újbirodalom korában a Nap története országszerte igen népszerű volt, és a királyi propaganda fontos részeként a királysírok dekorációs programjának a különböző túlvilági vezetők formájában egyik létfontosságú témájává lett. Az Amduatban éjjel Maat istennő irányításával hajózott Ré végig a Túlvilágon a „millió évek bárkájában“, számos további isten kíséretében. Az 5. órában meghalt, és teste Ozirisszal egyesült, majd a 12. órában skarabeusz testtel újra megszületett. A Naplitánia szerint 75 túlvilági alakja volt, melyekkel a király is azonosulni tudott.
Ebből a korszakból maradt fenn az idős Napisten története, aki az emberek feletti uralmat Hóruszra ruházta át. Így lehetett III. Amenhotep THn-jtn (“tündöklő napkorong“). A hatalom átadásának előzményeként egy történet is fennmaradt, mely a napszem mítosz formájában ismert.
A napkultusz csúcspontját Ehnaton vallási reformja idején élte, de Aton, a napkorong kizárólagosságra törekvő új vallási irányzatának a formájában. Hosszú távon azonban a napkultusz egy másik formája, a Théba istenével egyesült Amon-Ré vezető szerepével vált uralkodóvá. Ré története folyamán mindig is kormányozta a világot, nappali hajóján is vele voltak azok az istenek, akiknek feladatkörére egy ország irányításához szükség volt. Ünnepein földi alattvalói kéréseikkel gyakran fordultak hozzá. Amon-Rének ezt a szerepét emelték a thébai theokrácia papjai uralkodói elvvé a 21. dinasztia idején. Ugyanekkor a Napisten egy másik arculata, Ré-Harakhti-Atum olyan szoros kapcsolatba került Ozirisszal, hogy Ré éjszakai manifesztációjának (megnyilvánulásának) tekintettek.
A Késői Korban különösen elszaporodtak a mágikus papiruszok, melyek tele vannak szoláris szimbolikával az élők és holtak védelmében. Számos ilyen amulettet is készítettek. Ennek ellenére Ré kultusza fokozatosan háttérbe szorult, és átadta helyét elsősorban az Ozirisz körébe tartozó isteneknek. A hellénisztikus korban kultuszközpontja, Iunu a nap görög nevéről a Héliopolisz nevet kapta, Amon-Ré formájában pedig, görögül Amonraszontér, a görög és római vallás Zeus és Jupiter istennel azonosította. (Innen kapta Théba görög nevét, Diospoliszt (“Jupiter városa“).
Ré számos ünnepéről tudunk. Ilyen volt például az „ujjongás napja Ré szívében“, „Ré ítéletet mond Hórusz és Széth vitájában“, „Szahmet, Basztet és Ré ünnepe“, „Ré bárkájában héliopoliszi ünnepe“, „Ré házának nagyjainak előjövetele“, „Ré születésnapja“. Ez utóbbi a Ré születéséről elnevezett kopt Meszoré hónap utolsó napjára esett.
© Győry Hedvig