Héliopoliszban a túlvilág kapuőreként tisztelték a szfinxet, és a Napistenné vált fáraót jelenítette meg. Fejüket a velük azonosított fáraók arcvonásaival faragták meg, és a fáraók nemesz-koronáját viselték. Az Újbirodalom idején kos- és sólyomfejjel is készült ilyen szobor az istenek tiszteletére.

A legkorábbi ma ismert szfinx Hufu (görögül Kheopsz) lányát, (II.) Hotepheresz királynét ábrázolja. A Középbirodalom korában szokássá vált a királyi templomok bejárata előtt a szfinx szobor-párok elhelyezése. Különösen nagy számban helyezték el a szfinx-szobrokat a luxori- és karnaki templomegyüttesek előtti körmenetek útvonalain.

 

Különleges helyet foglal el közöttük a hatalmas, 57 méter hosszú gizai Szfinx szobor, melyet a Napisten önálló formájaként tiszteltek. Ez Sezep-anh-en-Atum “Atum élő képmása” volt. Neve Harmakhisz / Hauron lett, és tisztelete szoros összefüggésben állt a királykultusszal. Egy vadászat alkalmával árnyékában megpihenve álmodta meg IV. Thotmesz fáraó a találkozásukat. A Szfinx azt kérte tőle, hogy szabadítsa ki a homokból, és cserébe királyságot ígért neki.  Az esemény emlékét az ún. Álom-sztélén örökítette meg, melyet a Szfinx lábai között helyezett el.

A Szfinxtemplomot Kefrén / Hafré fáraó völgytemploma mellé építették, és a fáraók korában többször felújították. Először a Középbirodalom idején, utoljára Septimius Severus római császár korában restaurálták.

 

 

 

© Győry Hedvig