IV. Thutmoszisz

IV. Thotmesz (máshogy Thutmoszisz) fáraó a 18. dinasztia 8. uralkodója, aki uralmát apjával, II. Amenhoteppel együtt kezdte. Anyját Tiaa-nak hívták, és fő feleségeit Iaretnek meg Nofertarinak. Utódja III. Amenhotep néven egyik mellékfelesége, Mutemuja fia lett. Trónra lépésének történetét az „Álom-sztélén” meséli el: vadászat közben lepihent a gizai nagy Szfinx árnyékában A Szfinx az alvó herceget arra kérte, hogy szabadítsa ki testét a homokból. Ha ezt megteszi, ő lesz a következő király. Így is történt. Trónneve „Ré alakjai maradandók” (Mn-xpr.w-Ra) arra utal, hogy a Napistent különleges tiszteletben részesítette.

Rövid ideig uralkodott, és uralma viszonylag békés volt. Kevés hadjáratot vezetett: a beduinok ellen büntető expedíciót, és egy núbiai hadjáratot. Békeszerződést kötött Mitanni királyával, és a fejedelmi gyermekek az egyiptomi királyi udvarban nevelkedtek. Neki magának is volt mitanni felesége, erről emlékskarabeuszon tájékoztatta népét.

Számos helyen építkezett, de ezek jellemzően korábbi templomok bővítései. Legjelentősebb építészeit tevékenysége a karnaki Amon-Ré templomhoz kötődik, ahol alabástrom bárkakápolnát és udvart is épített, és ő állította a ma a Lateránban látható obeliszket. Ezt még Augustus császár szállíttatta Rómába egy 300 evezős gályán, és V. Sixtus pápa állíttatta fel 1588-ban.

Halotti templomát III. Thotmesz és Hatsepszut Deir el-Bahariban található templomának a mintájára teraszosan építette a ma is álló Ramesszeum mellé (rekonstrukciója). Sírja a Királyok Völgyében van (KV43), de múmiáját apja, II. Amenhotep sírjában (KV35) találták meg, mivel a 21. dinasztia korában más királyi múmiákkal együtt itt temették újra. Harci szekerének több darabját viszont megtalálták a sírkamra előtti teremben. Itt az oldallemez egyik jelenetén látni, amint a király fogatán ellenségei lesújt.

IV. Thotmesz isteni tisztelete még II. Ramszesz fáraó korában is kimutatható.

© Győry Hedvig