"szekér"
Az egyiptomiak a hükszoszok közvetítésével ismerték meg a két ló vontatta könnyű harci szekeret (wrr.t, mrkb.t, agr.t, Tpr.t), melyet eleinte ténylegesen csak a harcokban vettek igénybe. Ez valójában egyetlen tengellyel készült taliga, mely elé két lovat fogtak be. Kerekét kezdetben négy küllővel készítették, aztán 6 küllőre váltottak. A költséges jármű az idők folyamán egyfajta státusz-szimbólummá vált, melyet az Újbirodalom korában az előkelők és a fáraó használt – a korabeli Kelet más népeihez hasonlóan.
A hadseregben a gyors rajtaütéses támadás eszköze volt. Sík, kemény talajon lehetett vele jól haladni. A hadi felhasználás mellett fokozatosan az előkelő réteg mindennapjaiba is bekerült, a gyors ámde rövid szárazföldi utazás eszközévé vált – sokszor a hajó kajütjének a tetején szállították a rendeltetési helyére. Ehnaton fáraó napi bevonulását családjával együtt ilyen parádés-fogaton tette meg Tell el-Amarnában – ez a hivatalos ceremónia része lett. Még egy gyakori felhasználási módja a vadászat, ahol a vadak üldözésében bizonyult igen hasznosnak. IV. Thutmoszisz Szfinx-sztéléjén a gyorsaság mámorát is megemlíti. Tutanhamon járműveit tanulmányozva megállapították, hogy kifejezetten gyorsak voltak, akár versenyzésre is alkalmasak, ennek azonban nincsen nyoma a korabeli emlékek között.
A legkorábbi ismert darab ma Firenzében látható, és a 18. dinasztia elejéről származik. Készítéséhez hétféle fát használtak fel. Teje királynő (III. Amenhotep fáraó főfelesége) szüleié volt időben a következő, végül Tutanhamon sírjából származik még hat. Ezek közül kettő parádés-fogat. A kerekek átmérője 1 m körül van, és kb. másfél méter távolságra helyezkednek el egymástól. Utazásra alkalmas kosarának az alját bőrfonattal készítették, hogy rugózása megfelelő legyen. Falát a parádés-fogatoknál művészi kivitelű lemezekkel borították. A kosár elől szekérrúdon nyugszik, és ehhez erősítették az igát is. Súlyuk 24kg körüli. Minthogy ilyen szerkezet csak Egyiptomban maradt fenn ebből az időből, kérdés, miben tért el közel-keleti társaitól.
Készítésének egy-egy jelenetét több sírban is megörökítették. A leletekből és ábrázolásokból tudjuk, hogy az egyes részeket a funkcióhoz legjobban illő tulajdonságú fából készítették.
A harci kocsizók (snn) íjászok voltak. Mellettük állva a fogatot a hajtó (kTn) hajtotta. A királyt jellemzően egyedül szokták rajta ábrázolni, derekára erősített gyeplővel. Tekintve, hogy ismerünk egy királyi kocsihajtót Menna személyében, aki a kádesi csatában II. Ramszesz fáraó lovait hajtotta, ez nyilvánvalóan nem mindig így volt.
A csatákon és katonai gyakorlatokon kívül íjász versenyeken is a fogatot hajtva vettek részt az újbirodalmi előkelőségek, sőt maga a király is. II. Amenhotep fáraó sport-sztéléjén leír egy ilyen eseményt, de domborműveken is feltűnnek hasonló jelenetek.
A jármű használata a vadászat módszerében is változást eredményezett, hiszen lehetővé tette a gyors vadak üldözését. A 18. dinasztia korában szívesen ábrázolták is ezt a sírokban – később jellemzően a királyok tűnnek fel így vadászva (pl. III. Ramszesz Medinet Habu nagy pülonján).
© Győry Hedvig