Az ókori Egyiptomban a ló (Equus caballus) a Középbirodalom végén / Második Átmeneti Kor elején jelent meg. A jelenleg ismert legkorábbi lelet a núbiai Buhenben került elő. Jellemzően fogatolták, és a hajtó kesztyűs kézzel tartotta a gyeplőt. Szövegben a hükszoszok elleni harcok során tűnt fel, míg ábrázolását I. Thotmesz fáraó korától követhetjük nyomon. Ez a páratlan ujjú patás állat szoros kapcsolatban állt több, ekkor meghonosodott ázsiai istenséggel, mint Anat, Asztarte és Resef. A 18. dinasztia koráig északról szerezték be a lovakat, ám ekkoriban Núbiában is tenyészteni kezdték, és a késői korokban nagy hírnévnek örvendtek a núbiai lovak. Lovas temetkezések és szövegek egyaránt mutatják, hogy mennyire nagyra értékelték ott őket. hajgöndörítő, New York, Metropolitan Museum, forrás:Az egyiptomi fogatok kapcsán is nagy megbecsüléssel beszéltek róluk, az újbirodalmi hadsereg szerves részét képezték. II. Ramszesz is igen büszke volt lovaira, melyekről személyesen gondoskodott. Nagy segítséget jelentett neki két lova, “Théba győzelme” és “Mut elégedett” a kádesi csatában. Ugyanis a szokásnak megfelelően, ő is két lovat fogott be az igával (nHb.t). Nyak- és mellhám (nyakló, szügyellő), gyeplő és kantár tartozott a felszereléshez. A patkót és a nyerget nem ismerték, amikor nagy ritkán lovagoltak, szőrén ülték meg a lovat. A lovas harcmodort az egyiptomiak a mitanni ún. marijannuktól tanulták el, a lovak szeretetével együtt. A fáraók is büszkék voltak lovaikra és arra, hogy milyen ügyesen betanították őket. Külön kiemeli ezt a tevékenységet például II. Amenhotep fáraó a „Szfinx sztéléjén”, de említi IV.Thotmesz is az „álom sztélén”. Mégsem maradt fenn a lótartásról egyiptomi szöveg – ismert viszont egy hettita könyv. Az állatokat istállókban tartották, élelemporciójukat (wnm.t) szigorúan felügyelték: árpát és szénát kaptak, és füvet legeltek. A gondozáshoz hozzátartozott az olajjal bekenés, és a 10 naponkénti futtatás. Lasszóval fogták be őket. A „lovak elöljárója” (mr ssm.t) az „istállófőnökökön” (Hrj-jH) keresztül gondoskodott róluk – ellátásukra földeket különítettek el. A lovászok / hajtók (mrj) végezték a fizikai gondozást.

Kifejezésekbe is bekerültek lovas szóképek, így például olyan fürgén siet a szerelmes legény a lányhoz, mint a ló, a ló gyorsabb, mint a szél, a ló kezességét az iga alatt pedig az engedetlen diákoknak példaként emlegették. Végül úgy vélték, a „buzgó diák olyan, mint a trappoló fogat” (mj Htr TjTj).

Bár a ló lehetett a győztes király szimbolikus megjelenítője, az istenvilágban alig jelent meg. Hórusz került vele szorosabb kapcsolatba, mint az igazáért küzdő harcos.

Az idők folyamán az állat több nevét is feljegyezték: Htr, ssm.t, nfr, gw, jbr, rnp, Xrp-qnw, sXm-qnw.

© Győry Hedvig