Asztarte először a 18. dinasztia idején tűnt fel Egyiptomban. II. Amenhotep fáraó szfinx-sztéléjén Reseffel együtt csodálta meg harci szekeres tudását. Mint a ninivei Istár, gyógyító istennőnek is tartották – Mitanni uralkodói többször is elküldték szobrát az egyiptomi udvarba. Nevét fonetikusan írták át, és idegen eredetére mutat xArw „hurrita” jelzője is. Ezért kapta a Perunofer kikötő úrnője címet. II. Amenhotep fáraó szfinx-sztéléjén Reseffel együtt csodálta meg harci szekeres tudását, és IV. Thotmeszről harci szekerének oldalán feljegyezték, hogy „szekerén olyan bátor, mint Asztarte”.

További jelzői „az ég úrnője” és „a lovak úrnője, a harci szekér úrnője, aki Edfuban lakozik”. Az oroszlán, a szfinx és a galamb mellett a ló volt még szent állata.

Kultusza különösen a Ramesszida korban vált népszerűvé, II. Ramszesz maga is áldozott neki, egyik fiát Asztarte-her-wenemef  (”Asztarte van a jobbján”), egy másikat Meri-Asztarte („Asztarte szeretettje”) néven nevezték.  A hettita-egyiptomi békeszerződésben „Hatti Asztartéja” szerepel.

A Ptolemaiosz korban több helyről tudunk kultuszáról, így Tehneből, a Fajumból és talán Berenikéből.

Az istennő kezében lándzsát és pajzsot vagy íjat és nyilat tart, fején két oldalán strucctollas, magas koronát visel, aminek szalagja hátára simul. Lovon ül. Jellemzően a szintén ázsiai Anat istennő és Resef isten társaságában van jelen.

Beépült az egyiptomi mitológiába is. Memphiszben Ptah lányaként tekintettek rá. Saját temploma volt, amit Hérodotosz Kr.e. 450 körül maga is látott. A Szerapeumnak is volt egy Asztartieion része. Papjai általában más istenekkel együtt szolgálták. Bár a mitosz szerint együtt hált Széthtel, nem fogant gyermeket – meddő volt. Távol tartotta a betegség démonokat, és védelmezte a királyt: Anat és Asztarte „olyan neki, mint egy pajzs”, ők a „kocsi kezei” (Medinet Habu). Az edfui Hórusz mítosz körében „a lovak irányítója, a harci szekér úrnője, aki Edfu élén van”.  Itt oroszlánfejen napkoronggal áll a 4 lovas harci szekerén.