Széth isten
A többnyire emberi alakban, de sakálra emlékeztető, szögletes fülű állatfejjel ábrázolt Szuteh / Szet, vagyis Széth isten a sivatag, háború és pusztítás isteni patrónusa volt, aki például földrengést is elő tudott idézni (Pyr356). A héliopoliszi teremtésmítosz szerint Ozirisz, Ízisz és Nephthüsz testvére volt, akikkel az istenek 3. generációját alkotta. Nut istennő és Geb isten fia Nagada és Ombos környékén született, és a Sabaka kő szerint Felső-Egyiptom védőisteneként tisztelték.
Megítélése ellentmondásos volt. Hórusz és Széth szembenállása, Ozirisz meggyilkolásának története a fáraókor egésze alatt közismert mítosz volt, és a római korban az európai kultúrának is részévé vált. Ekkoriban görög nevén Tüphónnak hívták – a történetet Plutarkhos Íziszről és Oziriszról szóló könyvében részletesen leírta. A Késői kortól – éppen ezen tettei alapján – már a gonoszság megtestesítését látták benne. De nem volt ez mindig így. A történetnek számos változata élt a köztudatban, amire a fennmaradt szövegek is gyakran utalnak. A küzdelem egy karikaturisztikus feldolgázása egy Deir el-Medinében előkerült papiruszon maradt fenn, Ramosze utódjának a könyvtárában. Széth harci kedve pozitív színt kapott Ré éjszakai utazásának a történetében, ahol egyes papiruszok szerint ő védte meg atyja teremtőjét, a napistent az Apophisz kígyótól. Vad természetét már születése ősi mítosza is jelezte, ugyanis anyja méhét kihasítva jött a világra (Pyr205). Nem csoda, hogy neki tulajdonították a vihart és vad szeleket. Felesége Nephthüsz istennő lett, de nem született gyermekük. Ez a mítosz támasztotta alá terméketlenséget és vetélést okozó képességét. A sivatag és az idegen földek istene is volt. Ez az Isteni Kilencség és Ré döntésének az eredménye, a hagyomány szerint Neit istennő javaslatát követve. Ezzel azonban az idegen népekkel folytatott kereskedelem (olaj, fa, fém, tömjén, mirha) ura is lett. Egy közép-egyiptomi mítosz szerint spermájából keletkezett a dinnye.
Tisztelete a Negade kultúra korában kiemelkedő jelentőségre tett szert, és az archaikus kori 2. dinasztia Egyiptomában Peribszen fáraó Hórusszal szemben birodalmi istenként Széthet ismerte el, majd Haszehemui fáraó neve felett Hórusz és Széth állata együtt jelent meg, jelezve egyforma rangjukat. A Hórusszal azonosított, a maatot vagyis a világ rendjét fenntartó fáraóval szemben azonban a lázadókat, és ezzel a káoszt, az erőszakot, rombolást képviselte. A Középbirodalom idején mégis a királyság védelmezőjének tekintették. A koronát még a 18. dinasztia korában is Széth helyezte a király fejére – Hórusszal közösen, és a 19. dinasztia korában két fáraót hívtak születési nevén „Széthhez tartozónak” (I, II. Széti). Az újbirodalmi hadsereg egyik hadteste pedig a Széth nevet viselte.
Kultuszközpontjai: Ombosz, Avarisz, Per-Ramszesz, Hibisz (Kharga oázis) és a nyugati oázisok további helyei (pl. Deir el-Hagar, Mut, Kellis) voltak.
Egyik elképzelés szerint fehér bőrű, vörös hajú és szemű isten volt. A vörös hajú embereket éppen ezért Széth követőinek tartották. (A „vörös” egyiptomi neve a deser érdekes módon egy nőnemű végződéssel: deseret „sivatagot” jelent.) Szívesen öltötte magára különböző állatok alakját. Közülük leggyakrabban egy fantasztikus lény formájában jelent meg, melynek testét agárszerűen alakították ki, farka felfelé áll, és villás, fején pedig a jellegzetes fülek egyenesednek fel. Elképzelhető, hogy ez a ma Egyiptomban már kihalt földimalac (Orycteropus aethiopicus) ábrázolása, amit a Széthhez szorosan kapcsolódó vörös szín is megerősíteni látszik, de lehetséges, hogy eredetileg is egy több állatból összeálló, képzelt sivatagi lény volt. E mellett felvehette valódi, veszedelmesnek és gonosznak ítélt lények, mint a disznó, szamár, krokodil, víziló, teknős, gazella és más állatok alakját is.
Megítélése ellentmondásos volt. Hórusz és Széth szembenállása, Ozirisz meggyilkolásának története a fáraókor egésze alatt közismert mítosz volt, és a római korban az európai kultúrának is részévé vált. Ekkoriban görög nevén Tüphónnak hívták – a történetet Plutarkhos Íziszről és Oziriszról szóló könyvében részletesen leírta. A Késői kortól – éppen ezen tettei alapján – már a gonoszság megtestesítését látták benne. De nem volt ez mindig így. A történetnek számos változata élt a köztudatban, amire a fennmaradt szövegek is gyakran utalnak. A küzdelem egy karikaturisztikus feldolgázása egy Deir el-Medinében előkerült papiruszon maradt fenn, Ramosze utódjának a könyvtárában. Széth harci kedve pozitív színt kapott Ré éjszakai utazásának a történetében, ahol egyes papiruszok szerint ő védte meg atyja teremtőjét, a napistent az Apophisz kígyótól. Vad természetét már születése ősi mítosza is jelezte, ugyanis anyja méhét kihasítva jött a világra (Pyr205). Nem csoda, hogy neki tulajdonították a vihart és vad szeleket. Felesége Nephthüsz istennő lett, de nem született gyermekük. Ez a mítosz támasztotta alá terméketlenséget és vetélést okozó képességét. A sivatag és az idegen földek istene is volt. Ez az Isteni Kilencség és Ré döntésének az eredménye, a hagyomány szerint Neit istennő javaslatát követve. Ezzel azonban az idegen népekkel folytatott kereskedelem (olaj, fa, fém, tömjén, mirha) ura is lett. Egy közép-egyiptomi mítosz szerint spermájából keletkezett a dinnye.
Tisztelete a Negade kultúra korában kiemelkedő jelentőségre tett szert, és az archaikus kori 2. dinasztia Egyiptomában Peribszen fáraó Hórusszal szemben birodalmi istenként Széthet ismerte el, majd Haszehemui fáraó neve felett Hórusz és Széth állata együtt jelent meg, jelezve egyforma rangjukat. A Hórusszal azonosított, a maatot vagyis a világ rendjét fenntartó fáraóval szemben azonban a lázadókat, és ezzel a káoszt, az erőszakot, rombolást képviselte. A Középbirodalom idején mégis a királyság védelmezőjének tekintették. A koronát még a 18. dinasztia korában is Széth helyezte a király fejére – Hórusszal közösen, és a 19. dinasztia korában két fáraót hívtak születési nevén „Széthhez tartozónak” (I, II. Széti). Az újbirodalmi hadsereg egyik hadteste pedig a Széth nevet viselte.
Kultuszközpontjai: Ombosz, Avarisz, Per-Ramszesz, Hibisz (Kharga oázis) és a nyugati oázisok további helyei (pl. Deir el-Hagar, Mut, Kellis) voltak.
Egyik elképzelés szerint fehér bőrű, vörös hajú és szemű isten volt. A vörös hajú embereket éppen ezért Széth követőinek tartották. (A „vörös” egyiptomi neve a deser érdekes módon egy nőnemű végződéssel: deseret „sivatagot” jelent.) Szívesen öltötte magára különböző állatok alakját. Közülük leggyakrabban egy fantasztikus lény formájában jelent meg, melynek testét agárszerűen alakították ki, farka felfelé áll, és villás, fején pedig a jellegzetes fülek egyenesednek fel. Elképzelhető, hogy ez a ma Egyiptomban már kihalt földimalac (Orycteropus aethiopicus) ábrázolása, amit a Széthhez szorosan kapcsolódó vörös szín is megerősíteni látszik, de lehetséges, hogy eredetileg is egy több állatból összeálló, képzelt sivatagi lény volt. E mellett felvehette valódi, veszedelmesnek és gonosznak ítélt lények, mint a disznó, szamár, krokodil, víziló, teknős, gazella és más állatok alakját is.
© Győry Hedvig