Azokat a szobrokat nevezik így melyek sztélé mögött álló vagy térdelő férfit ábrázolnak. A szobor típus a 18. dinasztia korában alakult ki, az olyan imádkozó férfiakat ábrázoló magánszobrokból, melyeknél a felemelt két kar közé, és a szoknyára a Napistenhez intézett imát vagy istenhimnuszt véstek. Ennek a feliratnak a helyét, először Szenenmut szobrán, egy sztélé formában kialakított kőlappal töltötték ki. A sztélét kezdetben a térdekre, majd II. Amenhotep korától a földre helyeztek. A kompozíció a sír felett épített kis piramisok fülkéibe került, hogy a tulajdonos túlvilági boldogulását elősegítse. A sztélé felső mezőjét eleinte a halotti sztélékről ismert udzsat szem és sen-karika együttese töltötte ki, a 19. dinasztia korától azonban a napbárka, -napkorong és további motívumok kerültek helyébe, mely arra utal, hogy a kompozíció értelmezése megváltozott: a sztélé teteje az ősdomb és alvilág szimbóluma lett, melyből a kiemelkedő fej a hajnalban újjáéledő Napot és vele a tulajdonost ábrázolta. Néhány esetben a halotti kultusztól eltérő felhasználás is kimutatható. Ilyenek Ehnaton és Nofretete sztelofor szobrai, és azok, melyeket a karnaki templomban találtak.

 

 

 

© Győry Hedvig