Üvegpaszta
Az üvegpaszta lényegében kvarcszemcsék, mész és szóda keveréke. Színező anyagként kezdetben réz vagy malahit port kevertek hozzá, majd magas hőmérsékleten összeolvasztották őket. A legkorábbi egyiptomi üvegpaszta leletek a Badari kultúra korából (Kr.e. 4. e.) származnak. Kis gyöngyök voltak, és mázként alkalmazták kisméretű fajansz, szteatit vagy agyagtárgyakon. Az Ó-és Középbirodalom korától amuletteket és kis figurákat készítettek belőle. Az első edények I. Thutmozisz fáraó (18. dinasztia) korában tűntek fel, feltehetően az ázsiai hódítások hatására. Illatszerek, kenőcsök tárolására szolgáltak. A paszta alkalmazása az Újbirodalom korában, úgy tűnik, királyi fennhatóság alatt állt, utána pedig megszűnt.
A listi műhely maradványai alapján rekonstruálták a készítési technológiát: Nyéllel ellátott homokos, növényi rostokkal teli agyagmagot formáztak, majd ezt kb. 1000 oC-ra hevített folyékony masszába mártották. Ott gyorsan megforgatták, és közben rátapadt az üvegpaszta. Utána folyamatos mozgatás közben kiemelték. Ha más színű üveggel díszíteni akarták a felületet, színes üvegpaszta pálcikákat olvasztottak a kívánt mintában a felületre, és ezt fémtűk vagy fésű segítségével formázták. Újra melegítve, sima kövön végiggörgetve tették a felületet egyenletessé, majd rögzítették a füleket, és kialakították a lábakat és peremeket. Miután minden megszilárdult és kihült, kikaparták a magot. Mindehhez más műhelyekben előkészített üvegeket használtak. Piramessze (mai Qantir) 2005-ben felfedezett műhelye éppen az ilyen alapanyagul szolgáló üvegpaszta tömbök előállításába segített betekinteni. Az üvegpaszta csak a Ptolemaiosz korban tűnt újra fel, amikor Naukratiszban és Alexandriában a kisázsiai műhelyeket követve görög stílusban dolgoztak. Római újítás az öntött üvegedény és a millefiori. Az üvegfúvás technológiája is csak a Kr.u. 1. sz második felében jutott el Alexandriába. Ekkor azonban már valódi üveget használtak.
Az obszidián természetes üveg. A homokba becsapó villám szintén előidézhet természetes üvegképződményeket. Az egyiptomi „Dakhla-üveget” pedig, amilyenből például Tutanhamon egyik skarabeusza készült, meteorit becsapódás hozta létre 100-200ezer évvel ezelőtt.
A listi műhely maradványai alapján rekonstruálták a készítési technológiát: Nyéllel ellátott homokos, növényi rostokkal teli agyagmagot formáztak, majd ezt kb. 1000 oC-ra hevített folyékony masszába mártották. Ott gyorsan megforgatták, és közben rátapadt az üvegpaszta. Utána folyamatos mozgatás közben kiemelték. Ha más színű üveggel díszíteni akarták a felületet, színes üvegpaszta pálcikákat olvasztottak a kívánt mintában a felületre, és ezt fémtűk vagy fésű segítségével formázták. Újra melegítve, sima kövön végiggörgetve tették a felületet egyenletessé, majd rögzítették a füleket, és kialakították a lábakat és peremeket. Miután minden megszilárdult és kihült, kikaparták a magot. Mindehhez más műhelyekben előkészített üvegeket használtak. Piramessze (mai Qantir) 2005-ben felfedezett műhelye éppen az ilyen alapanyagul szolgáló üvegpaszta tömbök előállításába segített betekinteni. Az üvegpaszta csak a Ptolemaiosz korban tűnt újra fel, amikor Naukratiszban és Alexandriában a kisázsiai műhelyeket követve görög stílusban dolgoztak. Római újítás az öntött üvegedény és a millefiori. Az üvegfúvás technológiája is csak a Kr.u. 1. sz második felében jutott el Alexandriába. Ekkor azonban már valódi üveget használtak.
Az obszidián természetes üveg. A homokba becsapó villám szintén előidézhet természetes üvegképződményeket. Az egyiptomi „Dakhla-üveget” pedig, amilyenből például Tutanhamon egyik skarabeusza készült, meteorit becsapódás hozta létre 100-200ezer évvel ezelőtt.
© Győry Hedvig