Kanopuszedény

Az egyiptomiak számára rendkívül fontos volt, hogy testük épségét megőrizzék túlvilági életük számára. Ennek érdekében belső szerveiket a testből kiemelve, külön konzerválták, majd speciálisan erre a célra kialakított kanopuszedényekben helyezték el. Ezeket jellemzően kőből vagy agyagból készítették.

A legkorábbi ma ismert kanopuszedény-készlet III. Mereszankh királyné számára készült a 4. dinasztia végén (Giza 7530 A sír, Boston MFA 27.1551.1-4). A felfelé szélesedő hengeres edényeket ekkor még enyhén domború fedővel zárták le. A Középbirodalom korára divatba jött az emberi fejet ábrázoló fedő, amit a 19. dinasztia idején a négy Hórusz-fiú fejformája váltott fel. Már a Középbirodalom idején elterjedt feliratok elmondták, hogy ők őrizték az edények tartalmát egy-egy istennő védelme alatt: az emberfejű Amszet (Ízisz) a májat, a sakálfejű Duamutef (Neit) a gyomrot, a páviánfejű Hapi (Nephthüsz) a tüdőt, és a sólyomfejű Khebehzenuf (Szelket) a beleket.

Az edényeket kezdetben egy 4 rekeszes kanopusztartó-ládába helyezték el, a koporsó közelében. Később előfordult, hogy a sírkamra 4 sarkába tették. Jelenlétük annyira természetessé vált, hogy amikor a 21. dinasztia idején, vagy később a belső szerveket kis vászoncsomagokban visszahelyezték a testbe, a halottak számára álkanopuszedények készültek. Ezek alakja követte a hagyományos tojásdad formát, de belső üreg nélkül készültek.

A ma használt kanopuszedény nevet egy félreértésnek köszönhetjük, ugyanis Per-Geuti (Abukir, Alexandriától keletre fekvő) városát görögül Kanoposznak nevezték Meneláosz hajóskapitányáról, aki a hagyomány szerint a trójai háború után itt lelte halálát. A héroszt később emberfejű, tojás alakú edény formájában tisztelték, majd személye beleolvadt Ozirisz isten alakjába (Ozirisz-Kanoposz). Az egyiptológia kezdeti időszakában megtalált első kanopuszedényeket az ő ábrázolásaival azonosnak gondolták, és mire tisztázódott ezeknek az edényeknek a tényleges funkciója a kanopusz név már teljesen elterjedt.

© Győry Hedvig