Hibeh (el-Hibe) a 18. felső-egyiptomi nomosz fővárosa volt a Nílus keleti partján, egyiptomi neve Teudzsoi (tA.w-DA.jt / “az ő fala/kamrája“) volt, görögül Ankürónpolisznak (“horgonyzóhely“) nevezték. Kevés maradványát tárták fel.

A régészeti leletek a 21. dinasztiától a kopt időkig viszonylag összefüggő képet alkotnak, az újbirodalmi emlékek viszont csak szórványosan találhatók meg. A legkorábbi I. Thotmesz fáraó idejéből származik, akit “sbk-nb-jrw.t szeretettjének” nevez a felirat. Úgy tűnik, Szobek istennek jelentős kultusza volt itt, hiszen krokodilsírokat is feltártak. A város romjai között megtaláltak egy templomot, keleti oldalán fennmaradt körítőfallal és a kapcsolódó temetővel. Ezt a 22. dinasztia idején I. Sesonk majd I. Oszorkon fáraó építtette, és Amon istent a “nagy kiáltású, a szikla nagyja” (dhn.t wr.t) jelzővel illették benne. A város jelentőségét mutatja, hogy több irodalmi mű itt került elő: Amenemope intelme, Wenamon utazása és a moszkvai irodalmi levél, illetve a Peteese történet (pRylands IX). A görög papiruszok között pedig egy zenekritikai pamflet, a “Hibehi beszéd” különleges.

Hibeh erődjét a 21. dinasztia korában kiugró sziklára építették. A város ekkor a thébai állam határát képezte. Később, a 25. dinasztia kezdetén Piankhi említ Gebel Barkalban felállított győzelmi sztéléjén egy tA-dhn.t-wr.t-nxtw (“nagy szikla-erőd“) nevű erődöt, amiről elképzelhető, hogy erre vonatkozik.

A várost a 26. dinasztia korában a 20. nomoszhoz csatolták, és Hérakleopolisz fennhatósága alá került.