Ugrás

Az ókori Egyiptomban ritkán űzött sportok egyikének tűnik a magas- és távolugrás. Szakkarában Ptahhotep, majd Mereruka sírjában látni olyan jelenetet, ahol gyerekek nekifutásból egyre magasabb akadályokat ugranak át. Az akadályt kezdetben a gyerekek a földön ülve maguk alkotják, karjukat összeérintve, a végén pedig állva, egymás nyakára kulcsolva. A tevékenységet „kölyök a mezőn” névvel illetik, és egyik feliraton a „Tartsd erősen, jövök!” felkiáltás kíséri. A kutatások alapján egy múlt századi egyiptomi játék, a Khazza lawizza ismerhető fel benne, ahol a távolság és a magasság a versengésben egyformán számított.

Felnőtt ábrázolásokon az akrobatikus táncjelenetek tartalmaznak ugrásokat, ezek helyből történnek, és férfi és női előadóknál egyaránt megfigyelhetők. Szír-palesztin területen úgy tűnik, lovakkal is ugrattak. A királyfi és a sors címmel közzétett újbirodalmi mesében ugyanis arról olvashatunk, hogy a szíriai hercegnő kezét az az ifjú nyeri el, aki felszáll (pAj) hozzá a 70 könyök magas ablakba.

 
© Győry Hedvig