Lótuszvirág

Az ókori Egyiptom területén eredetileg kétféle lótuszvirág nőtt: a kék és a fehér lótusz. Az egyiptomi ábrázolásokon gyakrabban megjelenő, édesebb illatú kék lótusz hajnalban nyílik és naplementekor zárul. A fehér lótusz éppen ellenkezőleg, szürkületkor nyílik és másnap délben zárja szirmait.

A perzsa hódítás (Kr. e. 525) után – feltételezhetően perzsa közvetítéssel – egy harmadik típus is elterjedt: az indiai eredetű rózsaszín lótusz. A mai Egyiptom területén már csak az északi részen, a Delta területén találkozunk vele.

Felhasználása

A növény termése a mákgubóra emlékeztet, de bab formájú magok vannak benne. elsősorban a fehér lótusz magjait lisztté őrölve lótuszkenyeret is készítettek, de fogyasztották gyöktörzsét is. Gyakran jelenik meg parfümök, illatos kenőcsök hozzávalójaként. A kék lótuszvirág illatát ugyanis istenek és emberek egyaránt szívesen lélegezték be – ezért is emelik az ábrázolásokon az orruk elé.

 Szimbolikus jelentése

A lótusz a teremtés és az újjászületés szimbóluma volt és a Napistenhez kapcsolódott. A kék lótusz kelyhének hajnali kinyílása és naplementekor való becsukódása a nap hajnali megjelenésének és esti eltűnésének ritmusát idézte számukra. Talán erre utalhat az az ősi teremtésmítosz is, mely szerint a világot borító ősvízből először egy lótuszbimbó emelkedett a felszínre, amelynek kinyíló virágkelyhében megjelent Atum–Ré, a Napisten.

Az újjászületés szimbólumaként gyakran jelenik meg sírmellékletek és koporsók dekorációjában is.

Érdekesség

A lótusz egyik óegyiptomi nevéből (szesen) alakult ki a mai Susanna / Zsuzsanna név.