Hérakleopolisz Magna / (Hw.t-)nnj-nsw

A 20. felső-egyiptomi nomosz fővárosa, óegyiptomi nevén (Hut-)Neni-neszua királyi gyermek (háza)” a Fajum déli részén, a Bahr Yusuf csatorna partján található, a mai Ehnaszija el-Medina szomszédságában. Görög nevét: Hérakleopolisz (magna), a fő istenével Heriseffel (“aki a taván van“) azonosított Héraklésznek köszönheti.

Herisefnek szentelt tavát a Palermói kő szerint már az 1. dinasztia korában uralkodó Den király felkereste. Jelentős hatalom azonban az Első Átmeneti Kor 9-10. dinasztiájának az idején összpontosult itt, amikor fennhatósága szinte egész Alsó-Egyiptomra kiterjedt. Ebben az időben épült meg Herisef / Harszaphész fő temploma, ahol egyes kőtömbökön megtalálható Szobeknofru királynő (12. dinasztia) neve. A 18. dinasztia idején kiegészítettek, majd II. Ramszesz jelentősen kibővítette. Ennek helyébe épült egy új templom a 23. dinasztia korában, amit aztán a görög-római időszakban restauráltak.

Jelentős volt még Hathor, (Har)szomtusz, Atum és egy helyi, BAbj / Bebon nevű isten kultusza, a Későkorban pedig a kígyó formában tisztelt Nehebkau istenségnek is emeltek templomot. Szent állatként Sztrabón (XVII,812) itt az ichneumot nevezi meg.

A mítosz szerint ezen a helyen pusztította el a Napszem az embereket, itt került sor Ozirisz és Hórusz megkoronázására, környékén vívta egyik csatáját Hórusz és Széth, de a hagyomány úgy tartotta, hogy Ozirisz lábát szintén itt temették el. Ezért is válhatott az Óbirodalom végére Ozirisz a város egyik fő istenévé – a szomszédos narefi Oziriszt Harszaphésszal azonosnak is tekintették. Főpapja felvette a neszu „királyi” címet.

Hérakleopolisz politikai téren is kiemelkedett. Kormányzói a 9–10. dinasztia idején fáraóként uralkodtak (I-V. Heti), és egészen Abüdoszig uralmuk alatt tartották az országot. Uralmuknak a 11. dinasztia felemelkedését elindító thébai II. Mentuhotep fáraó győzelme véget vetett. A 20. dinasztia idején jelentős líbiai népességgel gyarapodott a város lakossága Bajuwawa törzsfő vezetése alatt. Később egyik utódja, I. Sesonk alapította meg a 22. dinasztiát. Piankhi fáraó korában (25. dinasztia) Peftjauemaui-Basztetnek nevezték a város urát. A 26. dinasztia idején az itteni hajósmester-család gyűjtötte be az ország királyi adóit. A város a Ptolemaiosz korban is megőrizte jelentőségét, mivel Herisefet az uralkodó dinasztikus istenével, Héraklésszel azonosították. A hellénisztikus Démotikus Krónika szerint itt választották az új királyt, akit Herisefhez hasonlítottak. Az edfui templom egyik jelenetén ő nyújtja neki az atef koronát.

A Középbirodalom korából találtak sírokat a településen, de a város temetője Szedment volt, ahol II. Ramszesz fáraó Rahotep és Parahotep nevű vezíreinek a sírját is feltárták.

 
 
© Győry Hedvig