A csőrös szájú halfélék (Mormyridae) családjába tartozó Mormyrus nemzetség fajaiból több is rendszeresen megtalálható óegyiptomi alkotásokon, ill. csontjai a leletek között. Afrikában őshonos édesvízi hal, melyet fejkiképzése miatt elefánthalnak, régebben kalapácshalnak szoktak mondani.

Agya szokatlanul nagyméretű, feltehetően a bioelektromos jelzések vétele miatt. Intelligens halnak tartják. Különleges a belső fülszerkezete. Puhatestűekkel táplálkozik. Egyes fajok szájrésze húsos kitüremkedéssel jellegzetes formát ölt, és valószínűleg szenzorokkal rendelkezik. A hal testének vékony bőrrétegében elektro-receptorokhoz vezető pórusok vannak. A zavaros, mély vízben elektromos teret hoz létre a tájékozódás megkönnyítése érdekében. (Sok helyen tévesen csukának szokták nevezni. )
Az Egyiptomban élő fajok jellegzetes szájformájuk miatt a görögöktől a „kalapácshal”, oxürhünhosz nevet kapták. Három fajtáuk ismert az ókori Egyiptomból: az óbirodalmi masztabák nagy elefánthala a Mormyrus Cachieve Linné (arab kaszif), melyet ma a különösen veszélyeztetett fajok között tartunk számon, és a Mormyrus niloticus meg a Mormyrus kannune Forskal (arab kannumah és mizzah). Az ókori egyiptomiak az wxat, mDd és a XAt szót használták rájuk. Ez utóbbi szó a “holttestet” is jelentette.

Az elefánthal fogyasztása az ókori Egyiptomban, legalábbis a szaiszi kortól tilos volt a papoknak, de mivel a halotti áldozatok ábrázolásain a hal korábban sem fordul elő, ez a tilalom a fáraókor egészére igaz lehet. A köznép viszont szívesen fogyasztotta, eltekintve a kultuszhelyek lakóitól.
Aelianus szerint az elefánthal a halott Ozirisz sebéből jött létre. Plutarkhosz szerint Ozirisz phalloszát falta fel (De Iside 18). Más mítoszok istennővel hozták kapcsolatba. Kultikus tiszteletben a szaiszi kortól részesült, amikor egy női istenséggel került szoros kapcsolatba – fejére Hathor koronát erősítettek, és szánra helyezve ábrázolták, ami egy elefánthal alakos kultuszszobor előképre utal. Sztrabón említ is egy neki szentelt el-bahnaszai templomot.

Tisztelete Közép-Egyiptomban lehetett a legelterjedtebb, ahol a mai el-Bahnasza városát görög néven Oxürhünkhosznak nevezték, sőt az egész 19. felső-egyiptomi nomosz is erről a halról kapta a nevét. Városát, Per-Medzsedet (“az elefánthal háza”) úgy tűnik, a szaiszi korban alapították. (Kopt neve Pemdzse volt.) Vele szemben, a Nílus jobb partján található Künopolisz, a „kutyák városa”. A két város Plutarkhosz szerint (De Iside 72) harcban állt egymással, mivel ott megették az elefánthalat. Erre az oxürhünkhosziak a kutyát. A rómaiak állították helyre közöttük a békét. Ezen a vidéken került elő a legtöbb bronz elefánthalszobor – fogadalmi ajándékok voltak. A környéken mumifikált elefánthal temetőt is találtak. Mumifikált mormüroszt még Abüdoszban temettek. Plutarkhosz szerint ilyen célra nem volt szabad horoggal elkapni őket.

Rablóásatásokból olyan kisbronzok is ismertek, melyeken az elefánthal előtt térdelő alakot mintáztak meg. Néhány példányra dedikációt véstek, mely Toeriszhez szólt. A nomosz egyébként nagy mennyiségű papiruszai azonban nem említenek elefánthal formájú istenséget.

A hal szobra elszórtan máshol is került elő, és a perzsa kori el-Hibiszi templom katalógusából tudjuk, hogy egy núbiai településen (Szen) Hathornak volt elefánthal formájú kultuszszobra. Görög papiruszokból az is kiderült, hogy a Fajúmban is neveztek el róla egy települést, de ennek hollétét egyelőre homály fedi.