Macska
A macskafélék családja (Felidae) két alcsaládra oszlik: a macskaformákra (Felinae) és párducformákra (Pantherinae). Ez utóbbiakhoz tartozik az oroszlán és párduc (máshogy leopárd). A macskaformákhoz (Felinae) viszont 11 nemet sorolnak, köztük van a gepárd (Acinonyx), a karakál (Caracal), a szervál (Leptailurus), és a mocsári meg a vadmacska, továbbá a domesztikált macska (Felis). Ez utóbbiak közös egyiptomi neve a miu (mjw) / “macska(féle)“. Maga a szó a nyávogást utánozza.
A háziasított macska szórványosan megtalálható az őskori állattemetkezések között, de ábrázolását csak a Középbirodalom idejétől ismerjük, amikor az írott forrásokban is emlegetik, többek között a vízimadarakra való vadászat egyik segítőjeként. A személynevek között mindenesetre a Mjw előfordul már az Óbirodalom korában. A macskatartás az Újbirodalom idején vált általánossá, feltehetően a rágcsálók és kígyók elleni védekezés egyik formájaként. Ekkor vált jellemzővé a macskák jelenléte gazdájuk széke alatt, illetve a sírbejárat két oldalán egymással szemben ülve. Népszerűségüket mutatja, hogy állatmesék szereplői lettek, bekerültek az álmoskönyvbe, és számos gyógyszer-alapanyagot lehetett nyerni belőlük.
A macska az isteni szférába forrásaink alapján a 18. dinasztia idején került, amikor a nfr / “szép, jó, tökéletes” néven tisztelte a nép. Az eredetileg oroszlán formájú Basztet istennő is ekkor vette fel alakját. Az oroszlán–macska (dühöngő-szelíd) kapcsolat adja az alapját a Napszem mítoszban a Nap-leány Hathor (Tefnut) alakváltásának. Ő eredetileg a Napisten jobb szeme volt, amit udzsat-szemnek is neveztek. Az udzsat-szem pedig hatékonyan tudott segíteni szinte mindenben, hiszen „éppé” tett. Hórusz szemeként ugyanis Széth megsebesítette, sőt ki is tépte, mégis meggyógyult.
A háziasított macska szórványosan megtalálható az őskori állattemetkezések között, de ábrázolását csak a Középbirodalom idejétől ismerjük, amikor az írott forrásokban is emlegetik, többek között a vízimadarakra való vadászat egyik segítőjeként. A személynevek között mindenesetre a Mjw előfordul már az Óbirodalom korában. A macskatartás az Újbirodalom idején vált általánossá, feltehetően a rágcsálók és kígyók elleni védekezés egyik formájaként. Ekkor vált jellemzővé a macskák jelenléte gazdájuk széke alatt, illetve a sírbejárat két oldalán egymással szemben ülve. Népszerűségüket mutatja, hogy állatmesék szereplői lettek, bekerültek az álmoskönyvbe, és számos gyógyszer-alapanyagot lehetett nyerni belőlük.
A macska az isteni szférába forrásaink alapján a 18. dinasztia idején került, amikor a nfr / “szép, jó, tökéletes” néven tisztelte a nép. Az eredetileg oroszlán formájú Basztet istennő is ekkor vette fel alakját. Az oroszlán–macska (dühöngő-szelíd) kapcsolat adja az alapját a Napszem mítoszban a Nap-leány Hathor (Tefnut) alakváltásának. Ő eredetileg a Napisten jobb szeme volt, amit udzsat-szemnek is neveztek. Az udzsat-szem pedig hatékonyan tudott segíteni szinte mindenben, hiszen „éppé” tett. Hórusz szemeként ugyanis Széth megsebesítette, sőt ki is tépte, mégis meggyógyult.
A kandúr viszont Ré napisten egyik megjelenési formája lett – így győzte le saját kezűleg Apophisz kígyót. Ez a mitikus előkép a megmart ember gyógyulását is előidézhette. A “Nagy kandúrt” gyakran említik a Naplitániában is. A túlvilági vezetőkben pedig előfordulnak macska alakú illetve fejű démonok.
A macska a késői korokban különleges tiszteletben részesült, és az elhullott állatokat mumifikálták. Macskatemető nemcsak Bubasztiszban, Basztet istennő városában, hanem számos további helyen is épült, többek között Szakkarában és Thébában.
A macska a késői korokban különleges tiszteletben részesült, és az elhullott állatokat mumifikálták. Macskatemető nemcsak Bubasztiszban, Basztet istennő városában, hanem számos további helyen is épült, többek között Szakkarában és Thébában.
© Győry Hedvig