Ének

Mivel az ének alapvető eleme volt a szertartásoknak, a vallási életben komoly szerepet kaptak az énekesek és énekesnők. Tevékenységük ellátása a papi feladatok közé tartozott. A legelőkelőbb hivatalnokok és feleségeik közül is sokan viselték az Amon-énekese és énekesnője címet (semait, heszit / Smaj(.t), Hsj(.t)).

A legkorábbi hivatásos zenész, akit név szerint ismerünk Hufuanh volt. A királyi palota énekeseinek és fúvósainak volt a vezetője, és Gizában, Uszerkaf fáraó korában temették el. Ugyancsak itt található az első ismert énekesnő, Iti sírja, akit Hekenu, a hárfásnője kísért. Éneklés közben kezét füle mögött tartja, mint a kheironómok. Természetesen nemcsak hivatásos énekesek és énekesnők voltak, bárki énekelhetett.

A dal megnevezésére több szó is fennmaradt. Általános megjelölése a heszet (Hs.t) volt, de ismert a vidám dal (hui / Hwj), a táncdal (iheb / jhb), a dicshimnusz (duau / dwA.w), a ráolvasásos ének (meter-er-imit / mtr-r-jm.jt ) neve, és a szek-ének (sk), amit Edfuban a liturgia folyamán elhangzó énekre használtak. Az Ízisz és Nephthüsz tiszteletére vonatkozó szertartások között fennmaradt szövegek alapján feltételezhető, hogy felváltva énekelték őket, de voltak szólórészek is.

Korai fúvóshangszerek vizsgálata alapján 5 egész hangsoros dallamot játszottak, és feltehetően énekeltek is. Talán az Újbirodalom korában bővült ez a 7 teljes hangsoros dallamokkal, amikor a hódítások hatására nemcsak új hangszerek terjedtek el az országban, hanem velük együtt az ázsiai hangvilág is meghonosodott. Feltehetően ekkortól a hagyományos pentaton, és az új heptaton hangsor egymás mellett élt. A szaiszi kortól (26. dinasztia), amikor a görög kapcsolatok intenzívvé váltak, minden bizonnyal az egyiptomi és a hellén zene szintén kölcsönhatásba lépett egymással – Püthagorasz (Kr.e. 580-500) a görög matematika és zeneelmélet megalapozója Egyiptomban nőtt fel, és a Kr.u. 2.sz.ban zeneelmélettel foglalkozó Klaudiosz Ptolemaiosz és a víziorgona feltalálója, Ktészibiosz maga is egyiptomi volt.

 
 
 
© Győry Hedvig