Honszu isten

Honszu ifjú holdisten volt. Nevét feltételezhetően a henesz igéből képezték, amelynek jelentése ’vándorol’, ’áthalad’. Talán a Hold égbolton való éjszakai utazására utaltak vele, jelölheti azonban a Hold alakjának (telihold-fogyóhold) a változásait is.

Ábrázolása

Rendszerint mumifikált emberként ábrázolták, állán felkunkorodó álszakállal, fején ifjúságtinccsel és holdsarlóba helyezett holdkoronggal vagy koponyájára simuló sapkában. Vállára széles gallért helyeztek, nyakában többnyire menit-nyakláncot hord. Kezében hatalmi jelvényeket tart (dzsed-oszlopot, uasz-jogart, légycsapót).

Tevékenységi köre

Személyisége kettős. Memphisz környékén a falra vésett Piramisszövegekben félelmetes istenként írták le, aki betegségeket okoz, vagy úgy jellemezték, mint „aki lekaszabolja az urakat”, és „aki a szíveken él”. A későbbi korszakokban azonban inkább segítő, gyógyító szerepét hangsúlyozták. Voltak, akik az isten alakjában mintázott amulettet viseltek, hogy megvédje őket mindenféle bajtól.

Mint holdistent azonosították más holdistenekkel, Jah (’Hold’) istennel és Thot istennel. Thot istenhez hasonlóan, uralta az időt, képes volt meghatározni az egyes emberi életek és a király uralkodási idejének hosszát.

Érdekesség

Az egyiptomiak Honszuról nevezték el a nyár első hónapját. A görögök Héraklészt látták alakjában.