Az ókori egyiptomiak olyannyira szerettek játszani, hogy a túlvilágra is vitték kedvenc játékaikat, sőt kifejezetten készíttettek is oda. A táblajátékok sem maradhattak el közülük.

A játékszabályokat nem jegyezték le, így az ábrázolásokból, kísérőszövegekből és a leletekből kiindulva lehet rá következtetni. Viszonylag jól ismerjük a szenet (zn.t) játékot, mely még a Halottak Könyvében is szerepet kapott, van néhány elképzelésünk a kígyójátékról (mHn), de már csak a táblát és a figurákat ismerjük a menet (mn.t), kutya-sakál / 58-kocka játék és a 20-kocka (jsb) játékból, vagy éppen csak a létéről tudunk, mint a meneg-andzsu (mnq-anDw) játéknál, ahol a név maradt fenn, vagy a mancalánál, aminek a tábláját templomok tetejébe faragva épp úgy felfedezni, mint frissen a homokba mélyítve, a mai egyiptomi társas játékok között, ill. egy ókori egyiptomi fajansz tábláját a hildesheimi Roemer-Pelizaeus Múzeum őrzi.

A táblajátékok lépő figuráit táncosnak (jbA) és játékkőnek (ar) egyaránt hívták, a játékmezőknek pedig per „ház” volt a neve. A haladást dobópálcika vagy ujjperccsont (asztragalosz) tette lehetővé. Ez utóbbiból fejlődött ki a római korra a dobókocka.

Az egyéni játék mellett biztosan előfordult, hogy csapatban játszottak, mert ismert volt egy “csapatkapitány” (jmj-rA Hab-apr.w) megnevezés, de az már kérdés, hogy társas- vagy más társasági játékban választották.