Udzsat szem

Az udzsat-szem formája és szemöldöke egy emberi szem formáját és szemöldökét ábrázolja, alul pedig két olyan elemmel egészül ki, amelyek a sólyommadarak szeme alatt megfigyelhető elszíneződést utánozzák. Más elképzelések szerint az egyik hosszú nyúlvány a macskafélék könnycsatornáit imitálja. A Napisten bal szeme a Hold, jobb szeme Nap, így a szem mindkettőt megjelenítheti.

Szimbolikus jelentése

Szimbolikus jelentését elsősorban az Ozirisz-mítosz egyes epizódjaira vezethetjük vissza. Az egyiptomi mítosz egyik részlete szerint Ozirisz halála után Hórusz isten és Széth isten megküzdött egymással Egyiptom trónjáért. A küzdelem során Széth kitépte, majd elrejtette Hórusz bal szemét. A szemet az egyiptomi istenek, egyes történetekben Thot isten, míg máshol Hathor vagy Ízisz istennő helyezte vissza Hórusz arcára, és azt újra éppé tette (az egyiptomi udzsat szó azt jelenti: ’ép’, ’teljes’, ’egészséges’) úgy, hogy Hórusz ugyanúgy látott ezután, mint annak előtte. Az udzsat-szem így az épség, a teljesség szimbóluma lett. Emiatt képes volt védelmet nyújtani például a szemmel verés vagy betegségek ellen, hiszen újra éppé, egészségessé tett.

A koporsókon megjelenő szem jelentése ettől azonban némiképp eltér: a test megőrzésén kívül a halottnak lehetővé tette, hogy rajta keresztül láthassa a felkelő napot.

Használatuk

Az amulettet különböző kőfajtákból készítették, például gránitból, szteatitból, karneolból, de leggyakrabban kék vagy zöld fajanszból készült udzsat-szemmel találkozunk. Rendszerint felfűzték és a nyaklánc részeként viselték, de megjelenhetett karkötőkön, gyűrűben is. Viselhették védelmezőként életükben és holtukban (múmiavászonba rejtve) is.

Érdekesség
A szem egyes részeivel a törteket is kifejezhették: udzsat-tortek
Ha összeadjátok a törteket, nem kapjuk meg az egészet. A maradékot Thot töltötte ki.