Memphisz
Óegyiptomi nevén Ineb-hedzs („Fehér fal“), majd Men-nofer, alapításától kezdve közigazgatási központ, a vallási élet egyik legfontosabb színhelye, és az Óbirodalom idején meg az Újbirodalom egy részében az ország székhelye volt. Ma használatos görög neve Men-nofer-Pepiből („Maradandó és jó Pepi“) alakult ki, mely eredetileg a 6. dinasztia korában uralkodó I. Pepi fáraó piramisának a megnevezésére szolgált. Romjai a mai Mit Rahine város mellett találhatók, Kairótól délre. A Bibliában Moph vagy Nophként szerepel. Fő istenének Ptahot tekintették, felesége Szahmet, fia Nofertum volt.
A hagyomány szerint Ménész alapította a „Két ország” határán, amikor egyesítette Felső- és Alsó-Egyiptomot. Fővárossá a 3. dinasztia korában vált, de az uralkodók kezdetektől temetkeztek itt is. A későbbiek során többször is lerombolták, de újjáépítették, és az arab hódításig (Kr.u. 641) az ország második legnagyobb városa maradt, majd fokozatosan elnéptelenedett, és a 13. századra szinte teljesen elpusztult.
Mint királyi székhely, a paloták sem hiányoztak. Az elsőt Manethón szerint Hór-aha építette az 1. dinasztia korában. A források hatalmas épületegyüttesekről írnak. A 26. dinasztia idejéből Apriész palotájának romjai máig állnak. Ez egyik templomkerület részét alkotta, és erőd övezte.
Számos egyiptomi istennek állt itt temploma. A legjelentősebbek közé tartozott Ptah, Szahmet, Hathor, Ré, Amon, Atum, Neit, Basztet, Ízisz temploma. Ehnaton fáraó Aton isten számára is emelt templomot a városban. Memphisz külföldi negyedében pedig az Újbirodalom korától Asztarte, Tanit és Baál templom állt, a római korban pedig Mithrásznak épült szentélye.
A városban, és kikötőjében nyüzsgő élet nyomait műhelymaradványok, raktárak, épületmaradványok őrzik.
Temetőjében, melyet ma Szakkarának hívunk, a késői korban az Ápisz bikák, szent íbiszek, sólymok, macskák sőt kutyák tiszteletére is monumentális földalatti temetkezőhelyeket létesítettek, melyek zarándokhelyként működtek. Szarapisz kultuszközpontja is itt épült meg (Szerapeum / Szerapeion). A Ptolemaiosz korban Ptah papjai koronázták meg a fáraókat. Ennek kultusza olyan jelentős volt, hogy a Kr.e. 3. században Manethón Hut-ka-Ptah („Ptah ka-lelkének a háza“) néven nevezete a várost, melyből görög közvetítéssel az „egyiptomi” szó alakult ki.
A hagyomány szerint Ménész alapította a „Két ország” határán, amikor egyesítette Felső- és Alsó-Egyiptomot. Fővárossá a 3. dinasztia korában vált, de az uralkodók kezdetektől temetkeztek itt is. A későbbiek során többször is lerombolták, de újjáépítették, és az arab hódításig (Kr.u. 641) az ország második legnagyobb városa maradt, majd fokozatosan elnéptelenedett, és a 13. századra szinte teljesen elpusztult.
Mint királyi székhely, a paloták sem hiányoztak. Az elsőt Manethón szerint Hór-aha építette az 1. dinasztia korában. A források hatalmas épületegyüttesekről írnak. A 26. dinasztia idejéből Apriész palotájának romjai máig állnak. Ez egyik templomkerület részét alkotta, és erőd övezte.
Számos egyiptomi istennek állt itt temploma. A legjelentősebbek közé tartozott Ptah, Szahmet, Hathor, Ré, Amon, Atum, Neit, Basztet, Ízisz temploma. Ehnaton fáraó Aton isten számára is emelt templomot a városban. Memphisz külföldi negyedében pedig az Újbirodalom korától Asztarte, Tanit és Baál templom állt, a római korban pedig Mithrásznak épült szentélye.
A városban, és kikötőjében nyüzsgő élet nyomait műhelymaradványok, raktárak, épületmaradványok őrzik.
Temetőjében, melyet ma Szakkarának hívunk, a késői korban az Ápisz bikák, szent íbiszek, sólymok, macskák sőt kutyák tiszteletére is monumentális földalatti temetkezőhelyeket létesítettek, melyek zarándokhelyként működtek. Szarapisz kultuszközpontja is itt épült meg (Szerapeum / Szerapeion). A Ptolemaiosz korban Ptah papjai koronázták meg a fáraókat. Ennek kultusza olyan jelentős volt, hogy a Kr.e. 3. században Manethón Hut-ka-Ptah („Ptah ka-lelkének a háza“) néven nevezete a várost, melyből görög közvetítéssel az „egyiptomi” szó alakult ki.
© Győry Hedvig